Kosárlabda

Veretlenül 2025-ben!

Farkas Dárius

2025.12.18. 16:51

Férfi kosárlabdacsapatunk 2025-ben hibátlan bajnoki meneteléssel teljesítette kiváló szezonját. Dr. Boros Zoltán együttese az NB II. kiemelt csoportjában az alapszakasz első felét százszázalékos mérleggel zárta, miután mind a kilenc bajnoki mérkőzését megnyerte.

Legutóbb a MAFC otthonában léptek pályára játékosaink, ahol bravúros, 103–73 arányú idegenbeli győzelmet arattak. Az összecsapás eleje kiegyenlített küzdelmet hozott, miután az első negyed hatpontos TFSE-előnyt eredményezett, ám a hazai csapat a félidőig jól tartotta magát, és nem engedte tovább nőni a különbséget.

A fordulás után azonban kinyílt az olló. A második félidőben csapatunk tempót váltott, stabil védekezéssel és pontos támadójátékkal fokozatosan növelte előnyét, miközben végig kézben tartotta az irányítást. A mérkőzés hajrájára egyértelművé vált a fölény, és magabiztos sikerrel zárult a találkozó.

A győzelem igazi csapatsiker volt, amelyet a kiegyensúlyozott ponttermelés is jól mutat. Keresztesi Dávid 20/3 ponttal vezette a mezőnyt, Vámos László 19/9 pontot jegyzett, míg Pozsik Zsombor 13/3-as, Bognár Mátyás 13/6-os mutatóval járult hozzá a sikerhez. Alcser Dániel 11/3-mal, Rátkai Bálint pedig 10/6-tal zárt, így hat játékosunk is kétjegyű pontszámot ért el, ráadásul kimagasló hárompontos hatékonysággal.

A fiúk teljesítménye minden tekintetben megsüvegelendő, hiszen nemcsak az NB II. kiemelt csoportja viseli ezt a jelzőt, hanem a TFSE játéka és eredményessége is valóban kiemelkedő. Kilenc mérkőzés, kilenc győzelem – ilyen bajnoki mérleggel zárult az év.

Le a kalappal a csapat előtt! A folytatás 2026-ban következik.

Csak így tovább, fiúk!

Férfi NB II. Kiemelt csoport – alapszakasz
MAFC – TFSE 73–103
(17-23,23-23,14-29,19-28)

Táblázat: MKOSZ
Fotó: Fallet Botond

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink