Női Futsal NB1
NB1

Vereséggel indult a bajnoki döntő Debrecenben

Farkas Dárius

2026.05.18. 13:35

Lejátszotta a női futsal NB I. döntőjének első mérkőzését csapatunk a DEAC otthonában. A címvédő debreceniek ellen ezúttal nem sikerült bravúrt elérni, a hazaiak 4–0-s győzelmet arattak az első felvonáson.

A találkozó első félidejében korán hátrányba kerültünk, a 6. percben Patkós Viktória talált a kapunkba (1–0). Nem sokkal később, a 15. percben Horváth Viktória duplázta meg a hazai előnyt (2–0), így kétgólos debreceni vezetéssel vonultak pihenőre a csapatok. A fordulást követően sem sikerült megtörni a DEAC lendületét és a 24. percben ismét Horváth Viktória volt eredményes (3–0), a 4–0-s végeredményt pedig Nagy Anikó Andrea állította be a 35. percben.

Az előzményekhez hozzátartozik, hogy csapatunk egy végletekig kiélezett, drámai csatában, a Tolna együttesét búcsúztatva kvalifikálta magát a fináléba. A bajnoki aranyérem sorsa három győzelemig tartó párharcban dől el, így bár a Debrecen vezet 1–0-ra, még semmi sem dőlt el.

Friss Magyar Kupa-győztesként ez a szezon már most rendkívül sikeresnek mondható, így a lányok teher és nyomás nélkül, felszabadultan játszhatnak a folytatásban. Nincs ok a szomorkodásra, a párharc hamarosan hazai pályán folytatódik, ahol mindent megtesznek az egyenlítésért!

Női Futsal NB I. döntő 1. mérkőzés
DEAC – TFSE-TENT BUDAPEST 4-0 (2-0)
Gólok: Patkós (6′), Horváth (15′, 24′), Nagy (35′)
május 17. | 15:00
DESOK Csarnok – Debreceni Egyetemi Sportaréna

Fotó: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink