Szeptember 9-én 20 órától vendégül látjuk a Gyulai Amazonok csapatát a Csörsz utcában.
Az első fordulóban magabiztos sikert arattunk az Eger csapata ellen, 2—5 arányban nyertünk idegenben, a tavalyi szezonban 3-szor is legyőztük az Egrieket, így örömteli, hogy ez a sorozatunk most sem szakadt meg.
Számunkra a 2. mérkőzés lesz ez a szezonban, azonban ellenfelünknek ez lesz az első mérkőzése a bajnokságban. A Gyulai Amazonok csapata tavaly az NB II. Keleti csoport alapszakaszában az élen végeztek, a helyosztókon a Nagykanizsa együttesét egyszer legyőzték, egyszer pedig kikaptak, azonban a gólkülönbség mellettük állt, így elsőként ők juthattak fel az első osztályba.
A Békés megyei együttes bár újonc, minden bizonnyal felkészülten érkeznek hozzánk, szóval hajrá lányok, szurkolunk nektek!