Futsal

Újabb rangadó vár férfi futsalosainkra!

Farkas Dárius

2025.10.31. 17:45

Hétfő este ismét pályára lép férfi futsalcsapatunk, ezúttal idegenben, a Dunaújváros Futsal vendégeként a bajnokság 7. fordulójában. Csernai Gábor tanítványai a tabella második helyéről várják a találkozót, egy mérkőzéssel kevesebbet játszva az éllovasnál.

Fiaink remek formában érkeznek a rangadóra, eddig négy győzelmet és egy döntetlent jegyeznek az NB II. Nyugati csoportjában, legutóbb pedig magabiztos, 7–1-es sikert arattak a negyedik helyen álló Kistarcsa ellen. A támadójáték hatékony, a védekezés stabil, így minden adott ahhoz, hogy tovább folytassuk remek bajnoki sorozatunkat.

Ellenfelünk, a Dunaújváros Futsal hasonlóan jó szezont fut, hiszen eddig négy győzelem, egy döntetlen és egy vereség szerepel a nevük mellett, amivel közvetlenül mögöttünk, a harmadik helyen állnak. Legutóbbi mérkőzésükön idegenben 6–2-re győzték le a Nagykanizsát, előtte viszont a BEAC otthonában 6–4-es vereséget szenvedtek.

Minden adott tehát egy izgalmas, lendületes összecsapáshoz, ahol fiaink célja egyértelmű: győzelemmel megőrizni veretlenségüket, és megszilárdítani helyüket az élmezőnyben!

Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport – 7. forduló
Dunaújváros Futsal – TFSE-TENT Budapest
2025. november 3. (hétfő), 19:00
Dunaújváros, Dunaújvárosi Egyetem (DFDSE)

Hajrá, fiúk!

Fotó: Borhi Mihály
Táblázat: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink