Női kézilabdázóink továbbra is megállíthatatlan formát mutatnak az NB II. „A” csoportjában: a bajnokság 5. fordulójában idegenben, a Bicskei TC otthonában arattunk rendkívül magabiztos győzelmet, miután 41–18-as végeredménnyel zártuk a találkozót.
A mérkőzés elején néhány technikai hibát leszámítva hamar kezünkhöz vettük az irányítást, és fokozatosan növeltük előnyünket. A védekezés ezúttal is stabilan működött, kapusaink pedig remekül segítették a mezőnymunkát – különösen Szilágyi Panna, aki 50%-os védési hatékonysággal járult hozzá a sikerhez. A hazai csapatot 20 gól alatt tartottuk, ami jól tükrözi a védekezés és a kapusteljesítmény hatékonyságát.
Szilágyi Panna így értékelte a találkozót:
„Úgy gondolom, a mai meccsen az első félidő első pár percében elkövetett technikai hibákat leszámítva végig magabiztosan játszottunk. A kiváló védekezés mellé jó kapusteljesítmény is társult, ennek köszönhetően könnyű gólokat tudtunk szerezni a lerohanásainkból, amikből mindenki eredményes tudott lenni. Új dolgokat is tudtunk gyakorolni, amiket majd kamatoztatni tudunk a következő meccseken. Gratulálok a csapatnak, hajrá TFSE!”
A támadójátékot ezúttal is hatékonyság jellemezte: több játékos is 100%-os lövési mutatóval zárta a találkozót.
-
Menczer Lili Zsófia (4/4)
-
Varga Dóra (4/4)
-
Vernes Dorottya (5/5)
-
Kocsis Szilvia (8/8)
Utóbbi igazi vezére volt a támadósornak, aki a meccs után így nyilatkozott:
„Úgy jöttünk ide, hogy nem szabad azzal foglalkozni, hol áll a két csapat a tabellán – a saját játékunkra kellett koncentrálni. Az első félidőben még sok labdát eladtunk, de a szünet után sikerült javítani, gyorsabbak lettünk, jobban vittük a lerohanásokat, és a védekezés is összeállt, a kapuban is sok segítséget kaptunk Pannától. Mindenki hozzátett ma valamit, igazi csapatmunka volt. Gratulálok a lányoknak!”
Külön öröm, hogy minden mezőnyjátékos gólt szerzett, így valóban csapatként arattuk ezt a fölényes sikert. A játék minden elemében fegyelmezetten, koncentráltan dolgoztunk, ami tovább erősíti az együttes lendületét a következő fordulókra nézve.
A TFSE ezzel továbbra is veretlenül vezeti a bajnokságot, 5 mérkőzésből 5 győzelemmel, és magabiztosan őrzi helyét a tabella élén.
NB II. „A” csoport – 5. forduló
Bicskei TC – TFSE 18–41 (8–17)
2025.10.26. | Tóth Iván Sportcsarnok
Gólszerzők:
Kocsis Sz. 8, Vernes D. 5, Kocsis L. 5, Menczer L. Zs. 4, Leitner L. M. 4, Varga D. 4, Kreták A. 3, Csibi D. R. 3, Szekeres K. V. 2, Lengyel L. 2, Menczer G. F. 1
Továbbra is hibátlan mérleggel várja a bajnokság 6. fordulóját női kézilabdacsapatunk, amely a VKL SE Győr együttesét fogadja a Dr. Koltai Jenő Sportcsarnokban. A találkozóra november 2-án, vasárnap 11:00-tól kerül sor.
A VKL SE Győr jelenleg a 9. helyet foglalja el, eddigi négy mérkőzésükből egyet megnyertek, egy döntetlent játszottak, és két alkalommal szenvedtek vereséget. A győriek számára ez a mérkőzés komoly lehetőség a bizonyításra, így várhatóan küzdelmes összecsapásra van kilátás.
Hajrá, lányok!

