Ma este 18:00-kor eljön az igazság pillanata. A TARR KSC Szekszárd és a TFSE negyeddöntő párharca a mindent eldöntő, harmadik felvonáshoz érkezett. A tét nem kevesebb, mint a bajnoki elődöntő.

Szombaton a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban olyat láttunk, amit még évekig emlegetni fogunk. Öt perccel a vége előtt, tízpontos hátrányban a szakadék szélén táncoltunk, de lányaink megmutatták, mit jelent a TFSE-szív: egy elképesztő, 16–0-s rohammal nemcsak megnyerték a meccset, hanem lélektani KO-val egyenlítették ki a párharcot.
Az utolsó budapesti bástya
A tétet fokozza a tény, amire tegnap már felhívtuk a figyelmet: a TFSE az egyedüli állva maradt fővárosi csapat a bajnokságban. A 2007/08-as szezon óta nem fordult elő, hogy budapesti gárda a legjobb négy közé jusson – ma este ez a sorozat is megszakadhat. Emellett klubunk 2019-es élvonalbeli visszatérése óta most először tudott meccset nyerni a negyeddöntőben, de ahogy Tóth Franka csapatkapitány fogalmazott: „Ezzel még nem vagyunk megelégedve.”
Mi dönthet a „szívek csatájában”?
Idén már hatodszor csap össze a két gárda, így taktikai titkok aligha maradtak. A párharc eddigi két meccse megmutatta a két végletet: a Szekszárd palánk alatti dominanciáját és a mi gyors, agresszív és extázisra képes játékunkat.
Ahogy Hegedűs Péter is hangsúlyozta, a fizikális fölény ellensúlyozása kulcsfontosságú lesz. Fontos, hogy mindig legyen egy-egy játékos, aki elő tud lépni vezérként, ha éppen nem sikerülne jól játszani egy-egy periódus alatt. Emellett a hazai közönség fanatikus szurkolása és a csarnok atmoszférája óriási kihívás szokott lenni a vendég csapatok számára, ebből ma nekünk is merítenünk kell, nem szabad hagynunk, hogy kizökkentsen minket.

Így várják a döntő ütközetet:
Hegedűs Péter (vezetőedző):
„Hasonlóan fizikális összecsapásra számítok, ahol minden labdabirtoklás nagy jelentőséggel bír. A támadóoldalon több bontásra és mélységre van szükségünk az elejétől kezdve. Nincs hova tartalékolni, mindent kiadunk magunkból.”
Tóth Franka (csapatkapitány):
„Sikerült történelmet írni, de ezzel még nem vagyunk megelégedve. Mindenki fel fog tenni mindent egy lapra kedden, és meglátjuk, ki jut a top négybe.”
Pusztai Petra (a legutóbbi meccs hőse):
„Bízunk benne, hogy ez a szívek csatája lesz kedden, és remélem, hogy a miénk lesz a nagyobb!”

A párharc állása: 1–1. A ma esti győztes az NKA Universitas Pécs ellen folytathatja az elődöntőben.
Március 31., kedd
18:00 TARR KSC Szekszárd – TFSE
Szekszárd, Szekszárdi Szabadidőközpont
Játékvezetők: Benczur Tamás, Söjtöry Tamás Ferenc, Rózsavölgyi Alexandra (Dernei Gábor)
Mindent bele, hajrá, TFSE!
