Labdarúgás

Tizenkét meccs óta veretlen csapatunk a Csepelt fogadja az őszi szezon záró fordulójában

Farkas Dárius

2025.11.19. 12:59

Az őszi szezon utolsó mérkőzése vár férfi labdarúgócsapatunkra, amely a rivális Kelen SC legyőzése után újabb fontos összecsapás előtt áll, miután hazai pályán fogadják a hasonlóan jó formában lévő Csepel UFC 2022 Kft. együttesét.

A csepeli gárda jelenleg az 5. helyet foglalja el a BLSZ I. osztályában. Nyolc győzelem mellett négy vereségük és mindössze két döntetlenük van, ami stabil, kiegyensúlyozott teljesítményt jelez. Legutóbbi mérkőzésükön a Vízművek bizonyult jobbnak egy gólgazdag találkozón (3–4), azonban előtte magabiztosan múlták felül a gyenge formában lévő REAC-ot (1–4), és nagy skalpot gyűjtöttek be a SZAC ellen is.

A TFSE-TENT Budapest továbbra is remek formában futballozik, Céró Bálint tanítványai a Flotta mögött a második legkevesebb gólt kapták eddig a mezőnyben, védelmük stabilitását pedig kiválóan jelzi, hogy még az éllovasoknál is kevesebbszer rezdült meg a hálójuk.

Csapatunk a hatodik helyről várja a játéknapot, ám hátrányunk mindössze hat pont az első helyezettel szemben, így továbbra is nyílt a harc a dobogóközeli pozíciókért. Esetleges győzelemnél meg tudnánk előzni ellenfelünket!

Ami még hatalmas fegyvertény, hogy tizenkét bajnoki mérkőzés óta veretlenek vagyunk. A sorozat folytatása minden játékosunk célja, hiszen szeretnénk jó szájízzel lezárni a szezon első felét, és készülni a tavaszi folytatásra.

Vezetőedzőnk korábban is kiemelte, mennyire elégedett volt a Kelen SC ellen látottakkal:

“A csapat mestermunkát végzett. Mindent végrehajtottak a srácok, amit elterveztünk. Büszkék vagyunk rájuk.”

Reméljük, ezúttal is hasonló nyilatkozatot hallhatunk majd a lefújás után.

BLSZ I. osztály – 15. forduló
TFSE-TENT Budapest – Csepel UFC 2022 Kft.
2025. november 21., 19:30
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Fotó: Varga János
Tabella: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink