Az UTE vívótermében rendezték meg a junior és kadett kardozók előválogatóját, amely egyben Magyar Kupa-fordulóként is szolgált. A TFSE vívói kitettek magukért a népes mezőnyben, több dobogós és értékes helyezést is begyűjtve.
A férfiak versenyében Kézdi-Kovács Boldizsár – Patócs Ákos tanítványa – nagyszerű teljesítménnyel a harmadik helyen végzett. Nem ő volt az egyetlen TFSE-s az élmezőnyben: Fodor Bendegúz az előkelő hatodik pozíciót csípte meg. A 66 indulót számláló, sűrű mezőnyben Molnár Milán Benő is a rangsor első felében zárt a 27. helyen, míg Tarpataky-Hary Botond a 40., Dénes Benedek Marcell pedig az 58. helyen fejezte be a juniorok küzdelmét. A hölgyeknél Deák-Molnár Dóra képviselte a klubot a mezőny első felében, a 17. helyet megszerezve.
A kadett korosztályban is jött a menetelés, a kék-fehérek mindkét nemben dobogóra állhattak.
A fiúknál Tarpataky-Hary Botond nem talált legyőzőre és megnyerte a korosztályos versenyt, miközben a juniorok után itt is remeklő Kézdi-Kovács Boldizsár a dobogó harmadik fokára állhatott fel (miután Botonddal is meg kellett küzdenie a sorozatban). Ugyanitt Deák-Molnár Mihály a 36. helyen zárt az 53 fős mezőnyben. A lányoknál Deák-Molnár Dóra is kitett magáért, és egy értékes bronzéremmel gazdagította a TFSE gyűjteményét a kadett korcsoportban.

Patócs Ákos, a TFSE szakosztályvezetője és vezetőedzője értékelte a látottakat, rávilágítva a verseny tétjére és a megújult rendszer hátterére:
„Tíz év után vezették be újra az előválogatást. Ezzel az elsődleges cél az volt, hogy a kadettok és a juniorok április elején véget ért szezonját meghosszabbítsák, hiszen az érettségihez kapcsolódó szünetek alatt is a teremben tudták tartani a fiatalokat. Fontos kiemelni, hogy ez a verseny már a következő év ranglistájába számít bele. Jövőre cél a két kadett fiú és Dóri válogatottsága. Bendegúz és Milán most kerültek fel a korosztályukba, természetesen előttük is nyitott a pálya, de náluk a nemzetközi versenyek fognak majd rengeteg pontot hozni. Ha sikerül megismételni ezt a teljesítményt a következő hazai válogatón, akkor a költségtérítés tekintetében is kedvezőbb helyzetbe kerülünk, mert a szövetség támogatja a következő nemzetközi versenyzésüket.
Boldi kimagaslóan vívott, élete legjobbját nyújtotta a juniorok között, így joggal vezeti a ranglistát. Botondnak még kihívást jelent a sorozatterhelés, de az első napja fantasztikus volt. Úgy gondolom, hogy jó dolog ez az előválogató, számunkra pedig remekül sikerült, így sokkal nyugodtabban várhatjuk a következő kört.”

Gratulálunk a vívóknak és a szakmai stábnak az újabb sikerekhez, le a kalappal a teljesítményük előtt!
Fotó: hunfencing