Megkezdte a felsőházi rájátszást a TFSE-TENT Budapest, ahol rögtön egy igazi rangadó várt a csapatra. A fiúk a jó formában lévő Nagykanizsai Futsal Club otthonába látogattak, akik az ELTE-BEAC legyőzése után önbizalommal telve várták a kezdő sípszót.
A mérkőzés nem indult könnyen, miután a hazaiak már a 4. percben megszerezték a vezetést Kovács György révén. Nem hagytuk magunkat, Tarjáni Péter a 11. minutumban egyenlíteni tudott, de a kanizsaiak gólvágója, Kovács megállíthatatlannak tűnt, és még a szünet előtt ismét előnyhöz juttatta csapatát (18′).

A második félidő elején sajnos tovább nőtt a távolság, Kovács mesterhármasával már 3–1-re vezettek a hazaiak (23′). Itt azonban megmutatkozott csapatunk ereje és tartása, nem adtuk fel! Meczner Boldizsár a hátára vette az együttest, és 4 percen belül duplázni tudott (32′, 36′), amivel teljesen nyílttá tette a végjátékot!
Az utolsó szó sajnos a hazaiaké volt, Iberhart Kristóf találatával végül otthon tartotta a pontokat a Nagykanizsa, és ezzel átvette a vezetést a tabellán. Összességében egy ki-ki meccs volt, ami akár fordítva is elsülhetett volna, de ezúttal a tapasztalatszerzéssel kell beérnünk.

Nincs időnk és okunk a szomorkodásra, hiszen azonnal itt a javítási lehetőség! Péntek este hazai pályán fogadjuk az Airnergy csapatát. Ellenük van miért visszavágnunk, hiszen legutóbb 4–2-re felülmúltak minket, ám ők egy meglepő vereséggel nyitották a rájátszást Dunaújvárosban. Itt az idő visszatalálni a győzelmek mezejére!
Férfi Futsal NB II. Nyugati csoport Felső-ház, 2. forduló
Nagykanizsai Futsal Club – TFSE-TENT Budapest 4–3 (2–1)
Gólszerzők: Tarjáni (11′), Meczner (32′, 36′), illetve Kovács (4′, 18′, 23′), Iberhart (36′)
március 16 – 19:30
Nagykanizsa, Kanizsa Aréna
Mindent bele fiúk, javítunk pénteken! Hajrá, TFSE-TENT Budapest!
Fotó: Borhi Mihály
Tabella: MLSZ