Magabiztos és stabil játékkal, a bajnokság 7. helyén zárta az első Extraligás szezonját a TFSE női röplabdacsapata. A sikeresen vett akadályokról, a rájátszás kiélezett körbeveréseiről, a tiszta magyar csapatban rejlő összetartó erőről és az élvonalbeli tapasztalatokról a gárda rutinos vezetőedzőjével, Jókay Zoltánnal beszélgettünk.
Milyen elvárásokkal és tervekkel vágtatok neki az évnek feljutó csapatként, és hogyan sikerült akklimatizálódni az Extraliga szintjéhez?
Az elsődleges célunk az volt, hogy felvegyük az Extraliga gyorsabb, keményebb stílusát, és ez viszonylag hamar sikerült is, a lányok gyorsan alkalmazkodtak. Persze voltak olyan játékelemek – mint például a nyitások, a fogadások vagy a támadásbefejezések pontossága –, amelyekhez több időre volt szükség, így nem minden alkalommal tudtuk teljes mértékben felvenni a ritmust. A lényeg az, hogy stabil csapatként sikerült megragadnunk a legmagasabb osztályban, márpedig ez volt a fő célunk.
A bajnokság végén a 7. helyet szereztétek meg, de a rájátszás körbeverései miatt a szerencsén is múlt, hogy nem jött össze akár az 5. pozíció. Mennyire fájó ez, mit jelentett volna ötödiknek lenni hetedik hely helyett?
Igen, ugyanannyi pontot gyűjtöttünk, mint a hatodik helyezett. A bajnokság második felében, a rájátszás során már mindenkit sikerült megvernünk. Nyilván a lányok is gondolkodtak ezen, nem esett jól nekik, hiszen egy esetleges 5. hely után akár a nemzetközi szereplés is szóba kerülhetett volna. Ugyanakkor a Fehérvár megérdemelten lett ötödik, el kell ismerni, hogy ez a realitás. Mindenesetre nagyon extra teljesítmény lett volna megelőzni az amúgy rutinosabb és tapasztaltabb fehérvári együttest.
Bár a nüanszok most így alakították a helyezést, az összes közvetlen riválisotokat sikerült két vállra fektetni a szezon során. Mi volt a kulcsa annak, hogy ezeken a fontos mérkőzéseken ti jöttetek ki győztesen?
Valóban, volt olyan előttünk álló csapat is, amelyet négyszer is megvertünk a szezonban. Ez a fajta stabilitásunk a bajnokság második felére állt össze igazán. Ekkorra alakult ki az a játékstílusunk, amely a hasonló képességű csapatok ellen nyerő tudott lenni: a lányok elképesztően önfeláldozóan védekeztek. Azokon a mérkőzéseken, ahol kardinális volt az eredmény, maximálisan sikerült megmutatnunk a csapat karakterét.
Vezetőedzőként miben láttad a csapat legnagyobb fejlődését az első bajnokitól az utolsóig?
Az NB I-ben még sokszor annyi is elég volt a sikerhez, hogy nem adtunk el könnyű labdákat, és nem engedtünk át direkt pontokat az ellenfeleknek. Az Extraligában ez már édeskevés. Itt muszáj bátran kockáztatni, előtérbe kell kerülniük az egyéni képességeknek, és a támadásokat is sokkal nagyobb pontossággal kell végigvinni. Ebben a kezdeményezőkészségben és precizitásban léptünk előre a legtöbbet.
Mennyire volt nehéz megtalálni a tökéletes kémiát a pályán az Extraliga diktálta tempó mellett?
Ebből a szempontból szerencsés helyzetben voltunk, mert a lányok – kisebb-nagyobb változásokkal – már régóta, mintegy 2-3 éve együtt játszanak. Kétszer nyerték meg az NB I-et, így a közös élmények hatására nagyon összekovácsolódtak. Rendkívül szoros egységet alkotnak a pályán és azon kívül is, ez a meglévő kémia pedig hatalmas mankót jelentett az Extraliga nagyobb tempójához való alkalmazkodásban.
Trénerként mi volt a legfontosabb eszközöd ahhoz, hogy a hullámvölgyeken átlendítsd a lányokat, és fenntartsd a folyamatos motivációt?
Mindig arra tudtam hivatkozni és hagyatkozni, illetve azt igyekeztem erősíteni bennük, hogy milyen rengeteg munkát raknak bele a szezonba, és milyen nagyszerűen edzenek nap, mint nap. Elvétve akadt csak olyan tréning, ahol egy kicsit helyre kellett raknom a társaságot; alapvetően nagyon élvezték az edzéseket. Amikor a meccseken elővették és sikeresen alkalmazták a nálunk tanult dolgokat, az szilárd alapot adott nekik, amire a nehezebb pillanatokban is bátran támaszkodhattak.
A csapatból ki volt az az „öltözői vezér”, aki a legnehezebb pillanatokban, a pályán kívül is képes volt összefogni a csapatot és tartani a lelket a többiekben?
Lehet, hogy meglepőt fogok mondani, mert nem feltétlenül egy játékost emelnék ki elsőként. Reni (a másodedzőnk) rengeteg segített nekünk: másodedzőként és gyógytornászként is kiváló szakember, aki az öltözőbe is bejárt, az ő jelenléte pedig rendkívül sokat számított abban, hogy mindig rend legyen a fejekben. A pályán belül természetesen Boros Réka volt a vezérünk, aki kapitányként kiválóan irányított, a lányok abszolút elfogadták őt. Réka nagyon sokat segített belülről – nem véletlenül választották meg a csapat kapitányának –, de emellett az adott mérkőzéseken éppen jobban teljesítő játékosok is rendszeresen fel tudták venni ezt a vezérszerepet.
Ha a szakmai és az érzelmi oldalt is nézzük, melyik volt számodra a szezon abszolút csúcspontja, és melyik az a mérkőzés, ami miatt maradt benned egy kis hiányérzet?
Az egyik egyértelmű csúcspont a Székesfehérvár elleni hazai győzelmünk volt. Az egy olyan skalp volt, ami végérvényesen megerősítette a lányok hitét abban, hogy igenis itt van a helyünk az elitben. Hiányérzetem inkább a pár korai, 3–2-re elveszített meccsünk miatt maradt, mint amilyen például a Nyíregyháza elleni bajnoki volt a szezon elején. Ugyanakkor azokat a mérkőzéseket, amelyeket a biztos bennmaradáshoz kötelezően meg kellett nyernünk – gondolok itt a Balatonfüred és a Vasas SC („kisvasas”) elleni találkozókra –, mind hozni tudtuk, a rájátszásban pedig végül a Nyíregyházát is sikerült elkapnunk.
Egy ilyen intenzív és érzelmes év után miből lehet a legtöbbet meríteni a jövőre nézve, mit üzennél a szurkolóknak, akik végig mögöttetek álltak a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban?
Nagyon örülök annak, hogy tiszta magyar csapatként – a Vasas SC-t leszámítva egyedüliként a mezőnyben – vágtunk neki a bajnokságnak. Ebben rejlett az igazi erőnk: a lányok maximálisan tudtak azonosulni ezzel a filozófiával, és így elképesztő módon tudtak küzdeni egymásért a pályán. A víziónk továbbra is az, hogy a hazai fiataloknak biztosítsunk jó szintű és professzionális körülményeket a röplabdázáshoz. Ennek persze megvan a maga veszélye, hiszen a nagyobb gazdasági hátterű klubok könnyen felfigyelnek a tehetségeinkre és elviszik őket, mi pedig a bérezéssel még nem tudjuk felvenni a versenyt. Lesznek is érzékeny távozóink a nyáron, akiket nagyon nehéz lesz pótolni.
A jövőben is megalkuvás nélkül, magyar csapatként fogunk szerepelni az Extraligában. Bár a keretünk összetétele még nem teljesen végleges – hiszen egy-két eligazolás váratlanul ért bennünket, és akadtak olyan játékosok is, akik visszautasíthatatlan ajánlatot kaptak –, a háttérben jelenleg is gőzerővel folyik a munka annak érdekében, hogy a veszteségeinket megfelelően pótoljuk és minimalizáljuk. A szurkolóinknak pedig hálásan köszönjük az egész éves buzdítást, óriási energiát adtak nekünk a Koltaiban! Hajrá TFSE!
Jókay Zoltán értékelése világosan mutatja, hogy a lányok nemcsak felnőttek a legmagasabb osztály követelményeihez, de tiszta magyar csapatként, hatalmas szívvel küzdve a bajnokság bármelyik szereplőjére veszélyesek tudtak lenni. Bár a nyári időszak a keret átalakulása miatt komoly munkát tartogat a szakmai stáb számára, az elszántság és a hazai fiatalokba vetett töretlen bizalom garantálja, hogy a következő idényben is egy végletekig harcoló, szerethető TFSE fut majd ki a Csörsz utcai parkettre.
Fotó: Borhi Mihály
