Kosaras lányaink az NB I-be való visszajutásuk óta az újkori legjobb eredményüket érték el, miután bejutottak az NB I/A osztály bajnokságának legjobb négy csapata közé. Hegedűs Péterék alapszakaszbeli ötödik helye is dicséretes volt, de a TARR-KSC Szekszárd elleni győztes párharc és a legjobb négy közé jutás már igazi erőn felüli teljesítménynek bizonyult.

Sikersorozatunk apropója, hogy a TFSE 2025/2026-os szezonja történelmünk legsikeresebb évada volt, miután több alakulatunk is bajnoki címet ünnepelhetett, Magyar Kupát hódított el, vagy éppen az első osztályban a legjobb négy között végzett. Itt következik kosaras lányaink története, amely az idáig vezető utat foglalja össze!
Erős kezdés és történelmi teltház a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban
Az alapszakaszt 14 győzelem és 8 vereség kíséretében, magabiztosan az ötödik helyen zártuk. Ehhez először a BKG-PRIMA Szigetszentmiklóst győztük le, majd egy szoros meccsen a nyáron megerősödő Csata TKK ellen diadalmaskodtunk (70-66). A Vasast idegenben birkóztuk le, majd mumusunkhoz utaztunk Pécsre, ahol a fekete mezesek vetettek véget a győzelmi szériánknak.
A Cegléd és a Győr elleni sikerek után a DVTK-t fogadtuk, akikkel szemben nem sikerült bravúrt bemutatni (56-72), majd Sopronban is vereség következett. Ezt követően azonban november 29-én olyan történt, amilyet még nem láttak a Dr. Koltai Jenő Sportközpont falai.
Az ELTE BEAC Újbuda elleni hazai mérkőzés a TFSE 100. jubileumi évfordulójával összekötve egy teltházkísérlet volt. Gyakorlatilag a célt el is értük, és több mint 1000 lelkes szurkolóval hajszál híján meg is telt a csarnok – az átadása óta először. Ez a történelmi tett a női kosárcsapattal köthető össze, fantasztikus sporteseményt láthattak a kilátogatók, és a csarnok bizonyította, mire tervezték. A találkozón egyébként a több mint húszpontos hátrányukat ledolgozták a vendégek, és izgalmassá tették az utolsó perceket, ahol azonban a helyén volt lányaink szíve, és hárompontos győzelmet arattak.

Hullámvasút az alapszakasz végén és parádés egyéni mutatók
Székesfehérváron folytattuk a győztes szériát, de Szekszárdon Magyar Biankáék nem hagyták ezt túl hosszúra nyúlni. Ekkor azonban a lányok elkapták a fonalat, és egy ötmeccses veretlen szériát mutattak be a BKG, a Csata, a Vasas, a Cegléd, és végül a Győr ellen. A győriek elleni egykosaras sikert leszámítva magabiztos diadalokkal tették mindezt lányaink.
Bár az előbb említettek sem voltak könnyű ellenfelek, a Pécs–Sopron–Diósgyőr hármas nem sok jót hozott nekünk, és a rossz formánkat nem tudtuk megtörni a BEAC vendégeként sem, így négy derbit veszítettünk el zsinórban. Hazai viadalokkal zártuk az alapszakaszt, amikor a DKKA legyőzése után a Szekszárdot is meg tudtuk lepni egy sokatmondó, jó játékkal, így jó szájízzel várhattuk a rájátszást.
A hölgyek ötletes játékot mutattak be a pályán, igazi csapatként működtek együtt, és akadtak kiemelkedő egyéni teljesítmények is. Tóth Franka 14.1 pontot átlagolt 7.2 lepattanóval, míg Dúl Terka 11.3 találata mellé 7.0 gólpasszt is kiosztott, amellyel ebben a mutatóban az NB I. A legjobbja volt! Lexi Donarskit, Mányoky Rékát és Pusztai Petrát is dicséret illeti, ők is 10 pont körül átlagoltak, és maximálisan kivették a részüket a feladatokból. Vladár Róza is nagyot lépett előre, bátran számíthatott rá vezetőedzőnk, hiszen a jó védekezése és a sarokból eleresztett triplái mindig kéznél voltak.

Drámai csaták és hamvaiból feltámadó főnixmadár a playoffban
A Magyar Kupa küzdelmeiből január elején ejtett ki minket a TARR KSC Szekszárd, azon a meccsen Dombai Réka 31 pontig meg sem állt. Így március végén már csak egy dologra kellett fókuszálnunk, a Szekszárd elleni zárófordulójában bemutatott játék megismétlésére, hiszen a playoffban újra a tolnaiakkal néztünk farkasszemet.
Tavalyelőtt 7., tavaly 5. helyen zártunk a bajnokságban, idén adott volt a kérdés: sikerül-e megismételni az ötödik hely bravúrját, esetleg képesek vagyunk-e még ennél is többre?! Ezzel a kérdéssel kezdődött meg a rájátszás, ahol az első meccset ellenfelünk nyerte, de nem volt nagy különbség a felek között, és bizakodva vártuk a folytatást. A visszavágón már nem hibázhattunk, a hazai pálya előnye pedig nekünk kedvezett.
A rangadón, ahol eldőlhetett volna a sorsunk, a negyedik negyed felénél még 10 pontos hátrányban voltunk. Ami viszont ezután következett, az az idei szezon TFSE-gárdáinak az egyedisége és ereje volt: a főnixmadárhoz hasonlóan éledtünk újjá a hamvainkból. Pusztai Petra drámai hárompontosával megkezdődött az az óriási hajrá, amely teljesen lefékezte a vendégeket. Lexi Donarski 21 pontja és 11 lepattanója ugyanúgy kellett a sikerhez, mint Hegedűs Péter taktikai variációi és a lányok hatalmas akarata – jöhetett a mindent eldöntő harmadik csata!
Szekszárdi csoda: Bejutás a történelmi Top 4-be!
A szekszárdi visszavágóra szép számmal utaztak TFSE-drukkerek is, akik hangja igazi rangadó hangulatot varázsolt a csarnokba, és olykor sikerült elcsendesíteniük a hazai publikumot is. Hiába Aliza Karlen újabb, húsz pont feletti teljesítménye, a mieink a találkozó elejétől végig uralták a pályát és dominálták a mérkőzést. Szinte 40 percen át hibátlanul játszottak, amivel a mesterünk is elégedett volt, a szurkolók pedig önkívületi állapotban buzdították a lányokat.
Bár a lefújásig tart minden találkozó, talán már a harmadik negyed közepén érezni lehetett, hogy sikerül a csoda, és bejutunk a legjobb négybe! Pusztai Petra a rájátszásra szintet tudott lépni, és ezen az összecsapáson is 20 pontjával segítette a lányokat! Ez az egyik, ha nem a legnagyobb TFSE-siker volt idén, ugyanis a hölgyek az első osztályban érték el mindezt, mindösszesen egy légióssal, egy kifejezetten fiatal, magyar maggal. A csapat fele már tavaly is együtt játszott, de így is érkeztek új emberek idén, akiknek tökéletesen sikerült a beépítése.
Büszke negyedik hely az elitben
A legjobb négy között már sajnos nem tudtunk újabb bravúrt bemutatni, a Pécs 2:0-s összesítéssel ejtett ki minket (ők végül a playoffot veretlenül teljesítve lettek bajnokok). A bronzcsatában nagyon fogadkoztunk, de végül a Sopron is két mérkőzéssel zárta le a párharcot.

Összességében az a munka és az a fejlődés, ami gyümölcsözni látszott a szezonban, megkérdőjelezhetetlen. Hegedűs Péter és Bozsó Ádám csapata a lehetőségekhez képest a csúcsra ért. Az előttünk végzett három gárda egészen más költségvetéssel és lehetőségekkel rendelkezik, sőt, nagy büszkesége a mieinknek, hogy ez az utánunk következők közül is több együttesre elmondható. Rezende Isabella erőnléti edzővel kiegészülve Hegedűsék fantasztikus szezont futottak. Tóth Franka és Dúl Terka komoly szintet léptek egyénileg, és Pusztai Petra is élete formájába lendült.
Gratulálunk az egész csapatnak a negyedik helyhez!
Fotó: Borhi Mihály