A hétvégén Komáromba utazunk, ahol nemcsak egy kemény idegenbeli mérkőzés, hanem egy igazi rangadó vár ránk. Az NB II Férfi-Észak-Nyugat (A-B) Felsőház 6. fordulójában a tabella közvetlen előttünk álló alakulatával csapunk össze, ellenfelünk jelenleg mindössze egy ponttal gyűjtött többet nálunk, így a találkozó kimenetele meghatározó lehet a folytatás szempontjából.
Az őszi, hazai rendezésű mérkőzésünk a végletekig kiélezett csatát hozott, akkor mindössze egyetlen góllal, 27–26-ra sikerült felülmúlnunk a Komáromot. Ez a szoros eredmény is jól mutatja, hogy két hasonló erőt képviselő csapat találkozik ismét, ezúttal azonban ellenfelünk élvezheti a hazai pálya előnyét és a visszavágás lehetőségét.
Rendkívül kemény hatvan percre készülünk, ahol a siker kulcsa ismét a stabil védekezés lesz. Ha sikerül fegyelmezetten, egymást segítve és kellő agresszivitással dolgoznunk hátul, abból támadásban is magabiztosságot meríthetünk. Egy ilyen kaliberű rangadón apróságok dönthetnek, ezért a koncentrációnak a kezdő sípszótól az utolsó pillanatig magas szinten kell maradnia.
A célunk egyértelmű, ugyanazzal a hittel és elszántsággal lépünk pályára, mint az első találkozón, és mindent megteszünk azért, hogy idegenben is megküzdjünk a győzelemért.
MÉRKŐZÉSDATOK
NB II Férfi-Észak-Nyugat (A-B) Felsőház 6. forduló
Komárom VSE – TFSE 2026.05.09 – 14:00, Komárom, Városi Sportcsarnok.
Fotó: Varga János