Hatalmasat küzdött, és végül nagyszerű győzelmet aratott női röplabdacsapatunk szerda este a Folyondár utcában. Jóklay Zoltán tanítványai a jól menetelő Vasas SC otthonában mutatták meg, mekkora tartásuk van, és 2:0-s hátrányból sikerült megfordítaniuk a rangadót, véget vetve ezzel a piros-kékek győzelmi sorozatának.

Szoros kezdés, hazai előny
A mérkőzés első játszmája ígéretesen indult számunkra, Nagy Viktória pontjaival hamar 7:4-es előnyre tettünk szert. A Vasas azonban gyorsan rendezte sorait, és egy remek hullámot meglovagolva 10:8-nál már náluk volt az előny. Bár a szett végéig tapadtunk ellenfelünkre, 23:20 után a hazaiak Kiss Lilla ponterős játékával lezárták az etapot (25:21).
A második szett kísértetiesen hasonlított az elsőhöz, azzal a különbséggel, hogy a végjátékot mi kezdtük kedvezőbb pozícióból (20:21). Sajnos a forgatókönyv itt is megismétlődött, csak a szereplő változott, ezúttal Zsombók Eszter sorozatban szerzett négy találata döntött a Vasas javára, így már két szettes hátrányba kerültünk (25:23).
Hatalmas fordulat és a „bomba rajt”
Amikor sokan már azt hitték, sima hazai győzelem születik, lányaink magasabb fokozatba kapcsoltak. A harmadik játszmát Tatár Gréta és Nagy Viktória vezérletével 11:5-ös rohammal kezdtük. Kőnig Gábor, a Vasas trénere először időkérésekkel próbálta megállítani a hengert, majd pörgő cserékkel, de egyik sem segített ekkor. Magabiztos, 25:15-ös játékkal szépítettünk.
A negyedik szett hozta a legnagyobb izgalmakat. A hazaiak mindent beleadtak, 8:6-nál már nekünk kellett időt kérnünk a Vasas brutális sáncmunkája láttán. A kritikus pillanatokban azonban jött Kis Dorottya, aki lemásolta a hazaiak korábbi receptjét és a hajrában egymaga szerzett négy pontot, amivel 25:23-ra megnyertük a szettet, kiharcolva a döntő felvonást.

Csapatmunka az ötödik szettben
A rövidített játszmát Zen Isabella blokkja alapozta meg, 4:8-nál pedig már érezhető volt, hogy nem engedjük ki a kezünkből a győzelmet. A lányok igazi csapatként, felváltva szerezték a pontokat, és bár a Vasas az utolsó pillanatig próbált frissíteni, a fór nem csökkent. Végül 15:9-es eredménnyel, idegenben ünnepelhettük a bravúros sikert.
Egyéni és csapatszintű extrák
A statisztika érdekes képet mutat, míg sáncmunkában a hazaiak domináltak (18–10), addig ászokban (3–7) és a feladók, valamint a feladóátlók pontjaiban mi voltunk a jobbak. Kis Dorottya nemcsak 23 pontjával emelkedett ki a mezőnyből, hanem azzal a lélekjelenléttel is, amivel a negyedik szett végén a hátára vette a csapatot. Mellette Tatár Gréta (17), Nagy Viktória (13) és Tarr Hajnalka (13) is extra teljesítményt nyújtott, de a dicséret az egész keretet megilleti a fegyelmezett és harcias játékért.

TippmixPro Női Extraliga 5-9. helyért
Vasas SC – TFSE 2:3
(25:21, 25:23, 15:25, 23:25, 9:15)
április 1., szerda – 19:00
Vasas Folyondár Sport és Táncközpont (110 néző)
Gratulálunk a lányoknak, akik ezzel a sikerrel feljöttek az 5-9. helyért zajló küzdelmek második helyére. Ez az, lányok, csak így tovább!

Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: hunvolley