Kosárlabda

NB II-es rájátszás: 12 pontos hátrányból várjuk a hazai visszavágót!

Farkas Dárius

2026.04.13. 16:11

A párharc első felvonásán a Sportopus Fehérvár diadalmaskodott, így péntek este minden szurkolónk támogatására szükség lesz a hazai visszavágón! A tét hatalmas, hiszen a győztes bejut az NB II-es bajnokság elődöntőjébe.

A tegnapi derbin a hazaiak bomba rajtot vettek, és az első negyed végére tízpontos előnyt építettek ki (32–22). Ezt a fórt az ellenfélnek sikerült a mérkőzés végéig megőriznie, bár a küzdelem egy pillanatra sem lankadt. A harmadik negyed valóságos kuriózumot hozott, hiszen ritkán látni bármely osztályban olyat, hogy a két fél összesen mindössze 11 pontot szerezzen egy játékrész alatt, de ezúttal a 7–4-es részeredmény ezt mutatta. A záró negyedben még mindenre megvolt az esélyünk, ám végül 12 pontos különbséggel zárult a találkozó.

Nem volt teljes a keretünk, de Keresztesi Dávid 19 pontjával kiemelkedett az egész mezőnyből, ráadásul három távolit is értékesített.

Ellenfelünk rutinos játékosokkal rendelkezik, soraikban NB I A és NB I B csoportot is megjárt kosarasokkal, sőt, a palánk alatt a korábbi válogatott Szabó Zsolt személyében komoly tapasztalatot vonultatnak fel. Várhatóan Budapestre is teljes kerettel érkeznek, de mi nem adjuk fel, elszántak vagyunk, hogy ledolgozzuk ezt az egytucatnyi pontot és kiharcoljuk a továbbjutást.

Szurkoljunk élőben minél többen pénteken 20:30-tól a Koltaiban! Ez egy sorsdöntő összecsapás lesz, ahol a csapatnak szüksége van a hatodik emberre a lelátón.

Mindent bele, fiúk, harcoljuk ki együtt a továbbjutást!

Férfi NB II. rájátszás
Sportopus Fehérvár – TFSE: 65–53 (32-22, 13-14, 7-4, 13-13)
április 12. | 18:00
MKOSZ Edzőközpont

Fotó: Varga János
Statisztika: MKOSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink