Lejátszotta a női futsal NB I. döntőjének második mérkőzését csapatunk, ezúttal hazai környezetben, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A címvédő debreceniek ellen az első meccs nehézségei után ezúttal rendkívül szoros, végletekig kiélezett csatát vívtak a lányok, ám a bravúr most is elmaradt és a DEAC minimális, 2–1-es győzelmet aratott a fővárosban.

A találkozó első félidejében a vendégek magukhoz ragadták a kezdeményezést, és sajnos korán megmutatkozott a hatékonyságuk. A 11. percben Sárosi Dóra talált be a kapunkba (0–1), majd közvetlenül a szünet előtt, a 20. percben Krascsenics Csilla is eredményes volt (0–2). Így a vendégek kétgólos előnyével, de korántsem lefutott meccsel vonultak pihenőre a csapatok.
A fordulást követően hatalmas energiákat mozgósítottunk az egyenlítésért. A fegyelmezett játékunk és elszántságunk a 37. percben érett góllá, amikor Dorner Dóra vette be a DEAC kapuját, 1–2-re módosítva az állást. Az utolsó percekben a mindent eldöntő rohamok ellenére az eredmény már nem változott, így a debreceniek távozhattak győzelemmel a fővárosból.
Talán másképp alakult volna a mérkőzés, ha az alábbi esetnél a játékvezetők piros lapot adnak a Debrecen kapusának, ám ők úgy ítélték meg, hogy a megmozdulás csak sárgát ért. Bízunk benne, hogy a lányokban ez a momentum is ott lesz a visszavágón, és a revansvágyuk sikerrel párosul majd.

Az egyik fél harmadik győzelméig tartó párharcban ezzel a DEAC már 2–0-ra vezet, ami azt jelenti, hogy a folytatásban már nem hibázhatunk többet. Ennek ellenére a fejeket egy pillanatra sem szabad lehorgasztani, hiszen ez a szezon számunkra már most abszolút történelmi és fantasztikus, hiszen idén megszületett a klub első Magyar Kupa-győzelme!
A nagydöntő legközelebb Debrecenben folytatódik, ahol a lányok mindent meg fognak tenni a győzelemért, hogy életben tartsák a bajnoki reményeket, és visszahozzák a párharcot hazai pályára. Mindent bele, lányok, veletek vagyunk!
Női Futsal NB I. – 1. Helyért, 1. forduló (A párharc 2. mérkőzése)
TFSE-TENT BUDAPEST – DEAC 1–2 (0–2)
Gólok: Dorner (37′) illetve Sárosi (11′), Krascsenics (20′)
Időpont: 2026. május 24. – 15:00
Helyszín: Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Fotó és tabella: MLSZ