Extraliga - Férfi röplabda
NB1

Mindkét röplabdacsapatunk a Magyar Kupában lép pályára!

Farkas Dárius

2025.10.29. 13:10

Női és férfi röplabdázóinkra is komoly feladat vár a Magyar Kupában szerdán. A lányok Miskolcra utaznak, míg a fiúk hazai pályán fogadják a Swissten Dág KSE alakulatát.

A tavalyi szezonhoz hasonlóan ismét a Dág ellen vívnak meg fiaink a Magyar Kupában. A párharc visszavágójában – vendégként 3:1 arányban diadalmaskodtunk – szerdán 20 órától a Koltaiban dől el a továbbjutás kérdése, amit előnyből várhatunk. Három pontot kaptunk a korábbi sikerünkért, így 3:2 arányú vereségnél is mi jutnánk tovább, és 3:0 vagy 3:1 arányú kudarcnál aranyszett következne. Tavaly sikerült a Dág ellen a bravúr, reméljük idén sem lesz ez másképp.

A fiúk a bajnokságban a Pénzügyőr otthonában fordulatos mérkőzésen raboltak egy pontot (3:2), majd a Debrecennel szemben maradtak alul három izgalmas szett kíséretében (3:1). Bartal Gergely legényei szemében ott ég a javítás vágya, amire szerdán minden esélyük meglesz. Ellenfelük egy győzelemmel és egy vereséggel áll eddig az első osztályban. A továbbjutó csapat a negyeddöntőben folytathatja a kupában.

Jókay Zoltán röplabdázó lányai is megkezdik szereplésüket a Magyar Kupában. Ők a selejtezőben Miskolcra utaznak a DVTK Ongropackhoz. A TFSE a címvédő Vasas ellen kezdett hazai pályán a bajnokságban (0:3), majd a korábbi ezüstérmes MBH-Békéscsabát fogadta hasonló eredménnyel (1:3). A bajnoki kegyetlen sorsolás nem vette kedvét a lányoknak, és az NB I-es DVTK ellen szeretnének a sikerek mezejére lépni.

Tavaly a bajnokságban és a rájátszásban összesen négyszer találkoztunk leendő kihívónkkal, akkor hibátlan mérleget tudtunk felmutatni, minden összecsapásunkat megnyertük. Ellenfelünk két győzelemmel startolt az NB I-ben, de ezúttal a miskolciak és köztünk osztálykülönbség van. A kupában a továbbjutás pedig egy mérkőzésen dől el, így hibázni nincs lehetősége egyik gárdának sem.

Jókay Zoltán tanítványai szerdán 18 órakor Miskolcon kezdik meg idei kupaszereplésüket.

Férfi Magyar Kupa nyolcaddöntő (visszavágó)
TFSE – Swissten Dág KSE
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
2025. október 29. (szerda), 20:00

Női Magyar Kupa selejtező
DVTK Ongropack – TFSE
Jezsuita Gimnázium és Kollégium – Szent György Sportcsarnok, Miskolc
2025. október 29. (szerda), 18:00

Hajrá, TFSE!

Fotó: Ruzsits Patrik

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink