Férfi kézilabdacsapatunk parádés formában folytatta szereplését az NB II. – B csoportjában, a 4. fordulóban a Budakalászi SC-t láttuk vendégül a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, és 32–20-as (15–10) győzelemmel szereztük meg a bajnoki pontokat.
A találkozó különleges hangulatban zajlott, hiszen három egykori játékosunk is a vendégek színeiben tért vissza a TF-csarnokba. A kezdősípszótól érezni lehetett, hogy mindkét fél komolyan veszi az összecsapást. Az első húsz perc kifejezetten kiélezett játékot hozott. A félidő végéhez közeledve azonban kihasználtuk az ellenfél hibáit, gyors gólokkal fokozatosan átvettük az irányítást, és ötgólos előnnyel zártuk az első játékrészt.

A második félidőben magabiztos, lendületes kézilabdát mutattunk. Védekezésünk stabil volt, a támadások pedig gördülékenyen épültek fel, így a különbség tovább nőtt, és végül fölényes győzelemmel zártunk.
Andruskó Gergely remek formában védett, 60%-os védési hatékonysággal segítve a csapatot.
A mérkőzés után így értékelt:
„Nagyon jó volt a hangulat, látszott mindenkin, hogy nyerni akar, és ez a csapatjátékon is tükröződött. Mindenki, aki pályára lépett, a legjobb tudása szerint teljesített, összességében egy nagyon jó hangulatú meccs volt.”
A mezőnyben Huber Róbert volt a legeredményesebb játékosunk 9 góllal, őt Ron Dieffenbacher Yunis (6) és Ladányi Péter (5) követte. Utóbbi így értékelt a találkozó után:
„Jól éreztem magam a pályán, egyre komfortosabban mozgok a csapatban. Ma különösen jó volt a csapatjáték, mindenki kivette a részét a sikerből. Lendületes, dinamikus volt a játékunk, amit az ellenfél szerencsére nem tudott követni, és ennek köszönhetően nagyobb arányú győzelmet tudtunk aratni.”
Összességében jó iramú, sportszerű mérkőzést láthattunk, ahol a csapatunk több területen is előrelépést mutatott. A stabil védekezés és a hatékony támadójáték ezúttal kéz a kézben jártak, ami biztató a szezon folytatására nézve.

A 4. fordulót követően férfi együttesünk 4 ponttal a tabella 4. helyén áll, és lendületben, jó formában készül a folytatásra.
NB II. Férfi – B csoport, 4. forduló
TFSE – Budakalászi SC 32–20 (15–10)
2025.10.12. | Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Gólszerzők: Huber R. 9, Dieffenbacher R. Y. 6, Ladányi P. 5, Mellák B. Z. 4, Török D. 3, Venczkó V. T. 2, Fekete G. A. 2, Darvas Cs. 1.
Gratulálunk, fiúk!
Tabella forrás: MKSZ