Vasárnap este ismét remek hangulat fogadta férfi röplabdacsapatunkat a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol a tavalyi negyedik helyezett MAFC volt az ellenfél. A TFSE ezúttal is nagy elánnal vetette bele magát a küzdelembe, ám a vendégek rutinos, pontos játékukkal 3:0-s győzelmet arattak (19:25, 22:25, 22:25).
A találkozó elején fej-fej mellett haladtak a csapatok, de a szettek közepén rendre 2–3 pontos előnyre tett szert a MAFC, amelyet a mieink már nem tudtak ledolgozni. Bár a minden játszmában szoros volt az eredmény, a vendégek hatékonyabb védekezése és pontosabb támadása döntőnek bizonyult.
A mieink a hét folyamán sokat készültek a mérkőzésre, a védekezés és nyitások minősége befolyásolta ezt a mérkőzést nagyban. A csapat igyekezett reagálni a mérkőzésen tapasztalatokra, és taktikailag is próbált új megoldásokat alkalmazni, ám a nyitások ezúttal nem hozták meg a várt áttörést. Bár a fiúk végig küzdöttek, a védekezésben még többet kell belerakni ahhoz, hogy egy ilyen erős rivális ellen esélyük legyen. A szettek közepén elért kisebb hátrányokat ugyan igyekeztek ledolgozni, de a MAFC stabil játéka a kulcspillanatokban mindig érvényesült.
A csapatunk tehát ezúttal nem tudta megismételni az előző héten látott győzelmet, ugyanakkor a fiatal brigád továbbra is fejlődő úton halad, és a következő mérkőzéseken újabb lehetősége lesz javítani a mérlegén.
A tabellán így maradtunk a középmezőnyben.

TFSE – MAFC 0–3 (19–25, 22–25, 22–25)
TippmixPro Férfi NBI Extraliga, alapszakasz
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont – Multifunkcionális Csarnok
180 néző
Hajrá, fiúk!