A TFSE kiválósága, az LA 10-kerettag Kőrösi Ágnes a kontinens elitjével mérte össze tudását a spanyolországi Huelvában megrendezett tollaslabda Európa-bajnokságon. Bár a sorsolás és az egészségi állapot sem fogadta kegyeibe sportolónkat, Ági bebizonyította, hogy a legnehezebb körülmények között is képes az elittel farkasszemet nézni.
Az április 6. és 12. között rendezett kontinensviadal a sportág egyik legnagyobb presztízzsel bíró eseménye, ahol minden győzelemért és ranglistapontért vért kell izzadni. Kőrösi Ágnes komoly felkészüléssel, sikeres nemzetközi tornákkal a háta mögött érkezett Spanyolországba, ám a sport olykor a legváratlanabb akadályokat gördíti a versenyzők elé, Ági ugyanis a torna előtti héten vírusos megbetegedéssel küzdött.

Drámai csata a 32 között
A betegség a legrosszabbkor jött, s bár a TFSE sportolója elmondása szerint a mérkőzés nagy részében már nem érezte a hátráltató hatását, a végjátékban ismét kiütköztek a kimerültség jelei. Ha ez nem lett volna elég, a sorsolás is kissé szerencsétlenül alakult, hiszen a legjobb 32 között rögtön az európai ranglista 5. helyezettjével, a skót Kirsty Gilmourral került szembe.
A mérkőzés képe azonban rácáfolt a papírformára. Ági fantasztikus koncentrációval kezdett, az első szettben végig ott loholt klasszis ellenfele nyakán, és csak minimális különbséggel, 18:21-re maradt alul. A második felvonásban még magasabb fokozatra kapcsolt tollaslabdázónk, mindent megtett a döntő játszma kiharcolásáért. Hiába azonban a javuló pontszám, a rutinos Gilmour a kritikus pillanatokban pontosabb volt, így 19:21-gyel ő jutott tovább.
Kőrösi Ágnes a későbbi Európa-bajnokot szorongatta meg
Hogy mekkora teljesítmény volt Ágitól ez a szoros eredmény, azt Gilmour későbbi menetelése mutatta meg igazán. A skót játékos a nyolcaddöntőben tükörsimán gázolt át bolgár ellenfelén, majd kiejtette a második kiemelt dánt, az elődöntőben a ranglista negyedik török riválisát, a fináléban pedig a torna favoritját, a dán Line Højmark Kjaersfeldtet is két szettben verte meg.
Nincs megállás
Bár a búcsú fájó, a mutatott játék és a küzdeni tudás több mint biztató a jövőre nézve. Ági előtt le a kalappal, egy ilyen mezőnyben, ilyen hátráltató tényezők mellett is bizonyította, hogy helye van a legjobbak között. Pihenésre azonban nincs idő, a versenynaptár sűrű, a kihívások pedig egymást érik.
Gratulálunk, Ági! Csak így tovább a megkezdett úton!
A sportoló a MOL-Új Európa Alapítvány-TF sportolói és sportszakmai ösztöndíjprogram ösztöndíjazottja. A programot támogató alapítvány tevékenységét a https://molujeuropaalapitvany.hu/ ismerhetik meg.
A TFSE a MOL–Új Európa Alapítvány támogatásával kiemelt sportolóinak felkészülését és versenyeztetését segíti. A program célja, hogy biztosítsa azokat a feltételeket, amelyek hozzájárulnak a sportolók fejlődéséhez és eredményességéhez. Az együttműködés keretében egyesületünk elkötelezetten dolgozik azon, hogy a támogatás kézzelfogható formában jelenjen meg a mindennapi sportéletben.
A MOL–Új Európa Alapítvány, mint stratégiai támogató, egész évben kiemelt helyet kap a TFSE kommunikációs felületein és eseményein. A program nem egyszeri kezdeményezés, hanem folyamatos, évközi szakmai munka, amelynek középpontjában a sportolók fejlődésének, eredményeinek és példamutató munkájának bemutatása áll. A TFSE célja, hogy a támogatás átláthatóan, rendszeresen és méltó módon jelenjen meg minden releváns csatornán.
Köszönjük a MOL–Új Európa Alapítvány elkötelezett támogatását!
Fotó: Magyar Tollaslabda Szövetség facebook oldala