Taekwondo

Klajkó Dávid a 9. helyen zárt élete első felnőtt Eb-jén!

Borhi Mihály

2026.05.14. 18:50

A müncheni Európa-bajnokságon a TFSE taekwondo szakosztálya újabb büszkeségre adhatott okot: Klajkó Dávid a -74 kilogrammosok mezőnyében debütált a felnőtt kontinensviadalon. Fiatal sportolónk nemcsak felvette a versenyt a tapasztaltabb riválisokkal, de a 6. kiemelt búcsúztatásával egészen a nyolcaddöntőig menetelt, ahol végül a 9. helyet szerezte meg.

Dávid rögtön egy kőkemény ellenféllel, a bosnyák Benjamin Husic ellen kezdte meg szereplését a legjobb 16 közé jutásért. A meccs nem indult könnyen, a bosnyák versenyző 0–3-as előnyre tett szert, de Eb-újoncunkat nem olyan fából faragták, hogy feladja. Dávid szívósan küzdött, és az utolsó pillanatig nyíltan tartotta a csatát.

A dráma az első menet legvégén csúcsosodott ki: egy intéssel 2–3-ra szépített, majd az utolsó másodpercben bevitt testtalálattal 4–3-ra fordított, megnyerve ezzel az első felvonást. A második menetben már Dávid diktálta a tempót, Husic hiába jött előre, a magyar fiú sorra hozta a pontokat (8–2), végül magabiztos 2–0-s sikerrel búcsúztatta a verseny 6. kiemeltjét.

A nyolcaddöntőben a lengyel Lukasz Cudnoch várt Dávidra. Ez a párharc jóval több kivárást és taktikai harcot hozott. Az első menetet a lengyel húzta be (6–3), így a másodikban mindent egy lapra kellett feltenni.

Dávid remekül indított, egy látványos fejtalálattal rögtön magához ragadta volna a kezdeményezést, ám a bírók fogás miatt elvették a pontot, sőt, büntetésként a lengyelnek adtak előnyt. Ez a momentum alapjaiban határozta meg a menet képét. Klajkó a hajrában mindent elkövetett a fordításért, de Cudnoch végül egyetlen ponttal megnyerte a második menetet is, így ő jutott a negyeddöntőbe.

Bár a negyeddöntő most nem jött össze, Klajkó Dávid élete első felnőtt Európa-bajnokságán elért 9. helyezése több mint biztató. Egy debütánstól a hatodik kiemelt legyőzése és a stabil top 10-es helyezés komoly fegyvertény, ami jelzi: Dávid személyében újabb tehetséges versenyzővel bővült a TFSE nemzetközi szintű taekwondo különítménye.

Gratulálunk Dávid, így tovább!

Fotó: Borhi Mihály

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink