Kosárlabda

Jön a mindent eldöntő csata, ahol bajnoki címet és feljutást érhet a fordítás!

Farkas Dárius

2026.05.14. 09:52

Kosaras uraink csütörtök este a végső ütközetre készülnek az NB II. fináléjában. Bár a Szolnok EVOLUTION 13 pontos előnyből várja a visszavágót, hazai pályán Dr. Boros Zoltán tanítványai fordítottak már hasonló helyzetből. A tét óriási, hiszen az utolsó hazai bajnokin dől el az NB I/B-be való feljutás sorsa, valamint az, hogy ki emelheti magasba a bajnoki trófeát.

Az előző években a legjobb négyig, vagy annak határáig jutottunk, idén azonban a sikeres negyeddöntő után szoros csatákban az elődöntőt is abszolváltuk, így jutottunk be a fináléba.

A Szolnok Evolution kemény falatnak bizonyult, hazai pályájuk igazi katlanként funkcionált, ahol a szurkolók valódi hatodik emberként segítették csapatukat. Ennek ellenére a 32. percig kiválóan játszottunk a párharc első felvonásán, ekkor azonban sajnos megtört a lendület, és különösen az utolsó négy perc nem sikerült számunkra. A 13 pontos hátrány azonban egyáltalán nem ledolgozhatatlan, miután a Fehérvár ellen mutattunk már be 12 pontos deficitről is magabiztos fordítást – most is hasonló bravúrra készülünk.

Tóth Zoltán semlegesítése nem lesz könnyű, az odavágón 38 pontig jutott az ellenfél vezére, közte 9 triplával. Bízzunk benne, hogy még egyszer ilyen napot nem fog ki, bár korábbi csapattársai szerint tőle ez nem ismeretlen. Csapatként, együtt sikerülhet a védekezést is megoldani, támadásban pedig – ha elkerüljük a múltkori rövidzárlatot – abszolút esélyesek vagyunk!

Dr. Boros Zoltán a következőket nyilatkozta a mindent eldöntő összecsapással kapcsolatban:

„Az első mérkőzésből kiindulva úgy gondolom, mi rontottuk el a végét. Még a negyedik negyed elején is vezettünk, de utána olyan hibákat vétettünk támadásban és védekezésben is, amelyek végül 13 pontos hátrányt okoztak. Nagyon erős csapat a Szolnok, több egykori NB I-es játékosuk is van, de a kulcs az lesz, hogy mennyire tudunk 40 percen át koncentrálni, higgadtak maradni, és jó döntéseket hozni bizonyos játékhelyzetekben. Tóth Zoltán őrzésénél ugyan csináltunk hibákat, de összességében szoros védekezést kapott. Így is sok triplát dobott be, de nem volt véletlen a teljesítménye, hiszen korábban NB I-es bajnok is volt a Szolnokkal, és még mindig fiatal. Remélem, ezúttal meg tudjuk állítani, és nem dob ismét ennyi pontot nekünk. Mindent elkövetünk az utolsó meccsen, nincs okunk tartalékolni, átvitt értelemben a „halálunkig” játszunk! Abszolút bizakodó vagyok, és a srácok is nagyon fogadkoznak.”

Bárhogy is alakul a döntő ütközet, ez már most egy nagyszerű szezon, hiszen a közelmúlt legjobb eredményével zárjuk a bajnokságot. Játékosaink többsége munka vagy egyetemi tanulmányok mellett sportoló, lelkes fiatal, akik közül többen már a szakmában dolgoznak elhivatott utánpótlásedzőként.

Csütörtök este 20 órától szurkoljunk minél többen a fiúknak! Magas hőfokú mérkőzés lesz, az garantált. Bízzunk benne, hogy a végén legalább 13 pontos fórt mutat az eredményjelző – a 14 pedig már a tökély maga lenne!

Hajrá, TFSE! Hajrá, fiúk! Mindent bele, még egyszer idén – egy utolsó nagy dobást!

Fotó: Varga János

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink