Bár a végső győzelem elmaradt, így is bravúrnak számított, hogy az UNI Győrt sikerült legyőznünk az elődöntőben, majd másnap egy labdás mérkőzést játszottunk a házigazda TARR KSC Szekszárddal.

Hegedűs Péter továbbra is hiányzókkal kénytelen számolni, de sérültjeink hamarosan visszatérnek, és légiós centerünkre sem kell már sokat várni. Kosarasaink azonban a szűkebb kerettel is kihozták magukból a maximumot, hiszen az első találkozón nem akármilyen ellenfél ellen diadalmaskodtak.

Az elődöntőben a Győr kezdett jobban, és a félidőben még vezetett is. Ezúttal azonban sikerült jól megoldanunk a harmadik negyedet, nem kerültünk nagyobb hátrányba, a záró etapban pedig domináltunk (10–26). Ennek köszönhetően a derbi végén mi örülhettünk jobban (72–83). A viadal összességében pozitív tapasztalatot jelentett számunkra, egyedül Dubei Debóra sportszerűtlen szabálytalansága árnyékolta be a mérkőzést, amelynek következtében Bernáth Réka nem tudta folytatni a játékot. Jobbulást kívánunk Rékának!
SERCO UNI Győr – TFSE-MTK 72-83 (23-17, 16-17, 23-23, 10-26)
56. Sió Kupa, Szekszárd, Városi Sportcsarnok
SERCO UNI Győr : Ruff-Nagy 7, Zsebe-Weninger 12/3, Dubei 16, Ács 2, Tulonen 9. Csere: Katona B. 7/3, Jelenc 13, Selcova 2, Rozmán, Lép 2, Baffy 2.
TFSE-MTK: Dúl T. 7, Vígh B. 6/6, Donarski 21/21, Vladár, Tóth F. 11/3. Csere: Mányoky 7/3, Bernáth 13/6, Gábor L. 10, Pusztai 6/6, Kádár 2.

A másik ágon a házigazda szekszárdiak magabiztosan verték a DKKA-t, így ők vártak minket a döntőben. Az első negyedben jobban kezdtek kihívóink, és a pontokban gazdag tíz perc végén 27–22-re vezettek. A félidőben négy egységnyi hazai előny állt az eredményjelzőn, ám a szünet után mi jöttünk ki jobban, és egy 15–21-es etappal fordítottunk. Ezután szoros végjáték következett, amelyben nem mindig a mi kezünkben volt a sorsunk, de így is megszorítottuk a hazai pálya minden előnyét élvező Szekszárdot. A végén azonban 72–70-re alulmaradtunk.
TARR KSC Szekszárd – TFSE-MTK 72-70 (27-22, 14-15, 15-21, 16-12)
56. Sió Kupa, Szekszárd, Városi Sportcsarnok
TARR KSC Szekszárd: Rodrigues 13, Dombai 17/6, Theodoreán 2, Szücs 4, Karlen 14. Csere: Gakdeng 13, Ovner 5/3, Holcz 4, Nyári.
TFSE-MTK: Dúl T. 10/6, Donarski 15/12, Gábor 11, Vígh 7/3, Tóth 12/6. Csere: Pusztai 10, Kádár 3, Takács 2, Bacsó, Vladár.

Vezetőedzőnk, az alábbiakat fogalmazta meg a döntőt követően: „Nagyon hasznos mérkőzést játszottunk, a közönség is biztos élvezte ezt a fizikális, ki-ki meccset. Sokat tanultunk az egész hétvégéből. Gratulálok a Szekszárdnak a győzelemhez.”
Lexi Donarskit választották csapatunk legjobbjának. A brnói és a szekszárdi torna után most egy ideig hazai környezetben folytatja a felkészülést a csapat.

Gratulálunk az egész együttesnek!
Fotó: Somogyi Gábor / TARR KSC Szekszárd Facebook-oldala
Statisztika: wbasket.hu