Csernai Gábor Lászlót kérdeztük NB II-es férfi futsalosaink felkészüléséről és a szezon előtti várakozásokról. Vezetőedzőnk mindkét felnőtt gárdánk irányítója, emellett pedig három utánpótlás-csapatunkat is vezeti. Ennek a pozitívumairól is nyilatkozott az elhivatott szakember.

„A felkészülés szerintem jól sikerült, amit elterveztünk, azt véghez tudtuk vinni edzésekben és edzőmérkőzésekben is. Nehéz helyzetbe kerültünk, mert igazság szerint a tavalyi évet figyelembe véve az összes meghatározó játékosunk elment, de a többieket egyben tudtuk tartani, így nem nulláról kellett kezdeni az építkezést. Próbáljuk felvenni az NB II. ritmusát, és szeretnénk minél több mérkőzést megnyerni. A húsz év körüli fiataloknál öten is már olyan teljesítményt tudnak nyújtani, ami meghatározó lehet a csapatnak. Kiegyenlített a gárda, egységesek vagyunk, mezőny- és kapusposzton is. A taktika is úgy épült fel, hogy bárki bármilyen szerepet át tudjon venni.”
Idén már öt csapatot irányít fáradhatatlan vezetőedzőnk, mely helyzetről nagyon pozitívan nyilatkozott:
„A két felnőtt csapatnál nem nagyon lesz ütközés NB II. és NB III-ban, az utánpótlásban pedig mindig próbáljuk úgy intézni, hogy ne legyenek keresztezések, igyekszünk priorizálni is. Tavaly meg tudtuk mindezt oldani, idén is ebben bízunk, hogy esetleges átfedésnél el tudjuk tenni az egyik találkozót. Több szempontból is jónak találom, hogy az összes csapatunknál ott lehetek és irányíthatom őket, mert így minden játékosra van rálátásom, és a srácok azonos metódust követnek. Ezért már a fiatalok is ugyanazt a történetet kapják, mint a felnőtt csapat, így velük is könnyen tudnak edzeni, illetve mérkőzéseken is egyből beilleszthetőek, hiszen ismerik a rendszereket. Hiszem, hogy ez hosszú távon nagyon jól tud működni.”
Sok sikert kívánunk az előttünk álló szezon kihívásaihoz!
NB II-es alakulatunk a Mad Dogs Futsal ellen lép pályára a szezonnyitón hazai pályán.
Férfi Futsal NB II., Nyugati csoport, 1. forduló
TFSE-TENT Budapest – Mad Dogs Futsal (09.15., 20:30)
Dr. Koltai Jenő Sportközpont, Budapest
Hajrá, fiúk!
Fotó: Borhi Mihály