Elérkezett az év egyik legfontosabb pillanata labdarúgócsapatunk számára. Április 29-én, szerda délután a Budafoki MTE Sporttelepen lépünk pályára, hogy megvédjük címünket a Budapest Kupa döntőjében. Az ellenfelünk a fináléban a szintén remek formában lévő Csepel UFC 2022 KFT. együttese lesz.
A fináléig vezető úton magabiztos teljesítményt nyújtottunk. A menetelést még októberben kezdtük a Mészöly Focisuli (0–2) ellen, majd tavasszal az Issimo SE (1–0) és az Ikarus BSE (2–0) legyőzésével folytattuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. Az elődöntőben a Szabadkikötő Sport KFT. elleni gól nélküli döntetlen után sikerült kiharcolnunk a döntőbe jutást, így esélyünk nyílik ismét magasba lendíteni a serleget.
Ellenfelünk, a Csepel UFC szintén veretlenül érkezett a döntőbe. Útjuk során többek között az MLTC, a Szent István SE és a Fővárosi Vízművek felett arattak győzelmet, az előző fordulókban pedig két döntetlennel biztosították helyüket a Budafoki úti fináléban.
Egy kupadöntő mindig különleges hangsúlyt kap a szezonban, hiszen egyetlen mérkőzésen dől el a trófea sorsa. A csapatunk motivált, a keret tagjai készen állnak a küzdelemre, és célunk, hogy a tavalyi évhez hasonlóan idén is mi ünnepelhessünk a lefújás után. A REAC elleni legutóbbi, utolsó perces pontmentés megmutatta a társaság tartását, ezt a küzdőszellemet kell most a kupadöntőre is átmentenünk.
Várunk minden TF-szurkolót Budafokra, hiszen a ti támogatásotok lehet a 12. játékos a pályán!
MÉRKŐZÉSADATOK
BUDAPEST KUPA 6. forduló (Döntő)
TFSE-TENT BUDAPEST – CSEPEL UFC 2022 KFT.
2026.04.29 – 17:00, Budapest, Budafoki MTE Sporttelep.
Játékvezető: Rábel Alfréd
Asszisztensek: Sudicky Bálint, Mindák Marcell
Tartalékjátékvezető: Bartis László
Fotó: Borhi Mihály