Csütörtöktől vasárnapig hat mérkőzésen léptek pályára a TFSE alakulatai, és mind a hat viadalt megnyerték, így hibátlan hétvégéről számolhatunk be!
Kezdésnek férfi röplabdázóink barátságos mérkőzésen múlták felül a Swissten Dág KSE-t. Három nyert szett után lehetőség nyílt még egy körre, amit szintén Bartel Gergely fiai nyertek, így 0–4 arányban diadalmaskodtak!
Labdarúgóink pénteken követték a jó sorozatot, ráadásul hatalmas bravúrt bemutatva, ugyanis nem mást vertek meg, mint az eddigi veretlen Flottát. Az éllovas egy döntetlen mellett öt győzelemmel nyitotta a szezont, ám Céró Bálinték véget vetettek jó sorozatuknak (2–1).

Futsalos fiaink második győzelmüket szerezték hazai pályán a Nagykanizsa ellen. Bár az első gólt nem mi szereztük, utána Fehér, Tóth, Kovács és Tarjáni jóvoltából nem maradt kérdés a mérkőzés végére. Csernai Gáborék így vezetik az NB II Nyugati csoportját.
NB I. A osztálybeli lányainknál is elkezdődött a szezon, ráadásul nagyarányú győzelemmel vettek rajtot a nyitófordulóban. A BKG-PRIMA Szigetszentmiklós próbálta tartani magát a mérkőzésbe, de a harmadik negyedtől már teljesen dominált Hegedűs Péter csapata.
Futsalos lányaink vasárnap igazi bravúrgyőzelmet arattak idegenben a Tolna-Mözs ellen. A 2–4 arányban megnyert mérkőzés belépő volt az élmezőnybe, amihez Bede Anna két góllal járult hozzá.
Női kézilabdázóink zárták a hétvégét, méltóan a korábbi TFSE-eredményekhez. Herbert Krisztiánék 34–27 arányban verték meg a tavaly kiemelkedően szereplő, jelenleg is a liga egyik legjobb csapatát, a Sárvárfürdő Kinizsit!
Tehát hatból hat győzelemmel zártuk a hétvégét. Ritka az ilyen teljesítmény, éppen ezért különösen megsüvegelendő: hatalmas bravúr volt sportolóinktól!
Gratulálunk minden csapatunknak!
Fotó: Borhi Mihály