Az elmúlt időszakban több korosztályunk is fontos mérkőzéseken és tornákon vett részt. Alább olvashatók az eredmények és a szakmai értékelések.

U20 Fiúk
Az U20 TFSE „Kék” I. osztályú (és egyben a Férfi NB II-es) alakulata két komoly derbin van túl az elmúlt időszakban.
Eredmények:
Szolnoki SPC – TFSE Kék 3:2 (19, -17, -23, 13, 9)
TFSE Kék – MÁV Előre 3:1 (22, -27, 23, 23)
Dobos Viktor vezetőedzői értékelés az I. osztály középszakaszának 6. számú tornájáról:
„Az első mérkőzésen egy harcos Szolnokkal találkoztunk. Felemás érzéseim vannak a találkozóval kapcsolatban, voltak a részünkről pozitív periódusai a meccsnek, de összességében sok hibával játszottunk, ami nem volt eddig ránk jellemző. Ellenfelünk lelkesen játszva kihasználta ezt a helyzetet és megérdemelten nyerte meg a mérkőzést. Gratulálok a Szolnoknak!
A fehérvári csapat ellen próbáltunk tiszta lappal felmenni. A játékosaim megértették, hogy min kell változtatniuk és sikerült újra egy szoros, kiélezett derbit játszanunk. Fegyelmezetten tartottuk magunkat a megbeszéltekhez, továbbá örülök, hogy a végjátékokban újra megmutatkozott a csapat ereje, így a magunk javára tudtuk fordítani az összecsapást.”
Szalaki Dominik játékos nyilatkozata:
„A héten nagyobb hangsúlyt fektettünk a hiányosságaink javítására. Tudjuk, hogy az elkövetkezendő meccseknek nagy súlya van. A két mérkőzéssel kapcsolatban eléggé vegyes érzéssel hagytuk el a pályát. A Szolnok ellen árnyékai voltunk saját magunknak és ezt stabil játékkal ellenfelünk ki is használta. A második mérkőzéshez viszont gratulálok a csapatnak az előző meccsen kapott pofonból felállva, egymásért küzdve sikeresen tudtuk venni az akadályt. Büszke vagyok mindenkire a csapatban, megmutattuk, mi is az igazi erősségünk!”
Edzői kitekintés:
„Az elmúlt pár hét megint eseménydús volt, úgy érzem, jól jön a játékosoknak egy mérkőzésmentes hét, így ezt ki is használjuk. Némi pihenő után nekilátunk a munkának, az erőnléti edzések mellett a labdás technikai edzések kerülnek előtérbe a héten. Van 2 hetünk a következő rangadóig, amikor is megkezdjük az NB II. rájátszását. Az alapszakaszban kétszer játszottunk mind a két csapattal, valamennyi mérkőzés 5 játszmában dőlt el. Ezen a három tornán dőlnek el az érmes helyezések, így minden viadal nagy jelentőséggel bír. Azt gondolom, van mire készülni.”
Férfi NB II. Rájátszás 1-3. helyért 1. torna
Kunhegyes, március 29.
13:00 Kunhegyes ESE – TFSE
15:00 TFSE – UNI Győr-SZESE
U15 Fiúk
Selmeczi Vanda csapata február másodika és március harmadika között a II. osztály Nyugati csoportjában játszott négy mérkőzést. A TFSE jelenleg az 5. helyen áll a tabellán.

Eredmények:
TFSE – SZESE 0:3
PSC – TFSE 1:3
PSC – TFSE 1:3
TFSE – PTE-PEAC 0:3
A vezetőedző nő értékelése:
„Két jó teljesítmény van a srácok mögött, az eredménytől teljesen függetlenül. Az első mérkőzésen voltak kisebb hullámvölgyek, de sikerült felülemelkedni rajtuk és szépen, a saját játékunkkal tudtunk nyerni. A második mérkőzésre csak annyit kértem, hogy élvezzék a játékot, sikerült is megszorongatni a Pécset, jót küzdöttek a fiúk!
Szépen haladunk a céljaink felé, az a feladatunk, hogy minél stabilabban jól alkalmazzuk a technikai dolgokat, és egyre labdabiztosabbak legyünk. Persze fontos az eredmény is, de most egyelőre az a cél, hogy jól csináljuk, amit csinálunk! Nagyon látszik játékosaimon a fejlődés tornáról tornára, és nagyon büszke vagyok rájuk!”
U15 Lányok
Biatorbágyi fiatal hölgyeink Göncz Attila vezetésével a IV. osztály Közép „B” csoportjában nem játszottak mérkőzéseket az elmúlt időszakban, így volt idejük edzéseken készülni a következő kihívásokra.
Gratulálunk fiatal játékosainknak és edzőiknek, jó látni a TFSE alakulatait a tabella élén, csak így tovább!
Forrás: Buborék Zsanna
Tabella: hunvolley

