Futsal

Hazai közönség előtt játszottak fordulatos mérkőzést női futsalosaink

Szántó Simon Péter

2025.11.12. 09:42

Női futsalcsapatunk rendkívül izgalmas mérkőzésen gyűjtötte be hetedik győzelmét a bajnokságban, lányok hazai pályán 5–4-re múlták felül az Eger SE együttesét a Női Futsal NB I 8. fordulójában.

A találkozó nem indult könnyen számunkra, hiszen az Eger az első tíz percben háromgólos előnyre tett szert. A vendégek vezetéséhez Kóta Szabina duplája és Kovács Nelli Dóra találata járult hozzá, így hamar 0–3 állt az eredményjelzőn. A csapatunk azonban nem adta fel, a 14. percben Vámosi Georgina szépített, majd Balya Dorottya a 15. percben.

Az első játékrész végén még 2–4-es hátrányban voltunk, de a második félidőben már mi domináltunk. Csikó Noémi és Bede Anna gyors góljaival sikerült kiegyenlíteni, majd Balya Dorottya a hajrában második találatával megfordította a meccset, beállítva az 5–4-es végeredményt.

A győzelemmel női futsalosaink továbbra is a tabella második helyén állnak, mindössze a hibátlan mérleggel éllovas DEAC mögött. Viza Krisztián együttese eddig nyolc meccséből hetet megnyert, és a támadójáték tekintetében is a bajnokság egyik legtermékenyebb csapata.

Női Futsal NB I., 8. forduló
2025. november 9. (vasárnap), 15:00
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

TFSE-TENT Budapest – Eger SE 5–4 (2–4)
TFSE gólszerzői: Vámosi Georgina, Balya Dorottya (2), Csikó Noémi, Bede Anna

Gratulálunk, lányok!

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink