Extraliga - Férfi röplabda
NB1

Hátrányba kerültünk, de otthon egyenlíthetünk, Fóton nyerte az első felvonást a MAFC

Szántó Simon Péter

2026.04.27. 09:47

Megkezdődött a párharc a TippmixPro Férfi NBI Extraliga 5. helyéért, amelynek első mérkőzésén a MAFC látott minket vendégül Fóton. Bár minden szettben közel voltunk ellenfelünkhöz, a végjátékokban a hazaiak bizonyultak pontosabbnak, így 1–0-s hátrányból várjuk a szombati folytatást.

A mérkőzés már az első játszmában megmutatta, hogy két hasonló képességű csapat küzd az 5. helyért. Hatalmasat harcoltunk, és egészen szorosra sikerült, ám a MAFC végül minimális különbséggel, 26:24-re behúzta a szettet. A második felvonásban magabiztosabb volt a házigazda, de a harmadik játszmára ismét sikerült rendezni a sorokat. Mindent elkövettünk, hogy szépítsünk és nyílttá tegyük az összecsapást, ám a végjátékban ismét a fótiak koncentráltak jobban, ezzel lezárva a mérkőzést.

Bartal Gergely vezetőedző értékelése:

„Gratulálok a MAFC csapatának, viszont nagyon örülök neki, hogy minden játékosunkat tudtuk szerepeltetni a mérkőzésen. Az első szettben kifejezetten szépen kezdtünk, a másodikban viszont már haloványabb teljesítményt nyújtottunk. A harmadik játszmában ismét visszajöttünk a meccsbe, de akadtak pontatlanságaink. Úgy gondolom, hogy az első szettbeli játékunkkal tudunk majd itthon meglepetést okozni, és dolgozunk is rajta, hogy ez sikerüljön. Nem lesz egyszerű hetünk a MEFOB-döntővel tarkítva, de megteszünk mindent azért, hogy meghosszabbítsuk ezt a párharcot. Még egyszer kiemelném: örülök, hogy mindenki pályára kerülhetett és bizonyíthatott. Kinek jobban sikerült, kinek kevésbé, de a célunk ez volt, hiszen ez egy csapatsport, és együtt értük el a múltkori fantasztikus eredményt is. Kell a motiváció, oda kell figyelnünk, hazai pályán pedig megpróbáljuk meglepni a MAFC-ot. Hajrá TF!”

Nincs idő a sebek nyalogatására, hiszen a párharc két nyert mérkőzésig tart, így még semmi sem dőlt el. A forgatókönyv tiszta: szombaton hazai pályán, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban kell győznünk ahhoz, hogy kiegyenlítsük a párharcot és kiharcoljuk a mindent eldöntő harmadik mérkőzést. Az alapszakasz során többször bizonyítottuk már, hogy hazai környezetben bárki ellen képesek vagyunk a bravúrra, szombaton pedig a szurkolóink támogatásával mindent megteszünk azért, hogy visszavágjunk a MAFC-nak.

MÉRKŐZÉSADATOK
TippmixPro Férfi NBI Extraliga az 5. helyért, 1. mérkőzés
MAFC – TFSE 3:0 (26:24, 25:17, 25:22)
2026.04.25 – 15:00, Fót, Phoenix Sportcsarnok Centerpálya.

Fotó: Ruzsits Patrik

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink