Rendkívül eredményes időszakot tudhat maga mögött az NB II-es bajnokságban vitézkedő csapatunk, amely két fontos győzelemmel erősítette meg pozícióját a tabella élmezőnyében. Emellett U17-es lány és fiú egységeink is értékes tapasztalatokkal és sikerekkel gazdagodtak a középszakasz során.
Az NB II-es férfi bajnokságban két mérkőzést játszottunk február elején, és mindkét alkalommal győztesen hagytuk el a játékteret. A PTE-PEAC ellen magabiztos, irányított játékkal sikerült 3:0-ra nyernünk, míg Nyíregyházán egy végletekig kiélezett, ötszettes csatában bizonyítottuk mentális erőnket. Ezekkel az eredményekkel a tabella 2. helyére léptünk előre.

Vezetőedzőnk értékelése a mérkőzésekről:
„Sikerült kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanunk a mérkőzésen és viszont látnom azokban a játékelemekben a javulást, amire az elmúlt hetekben készültünk. Örülök, hogy a végjátékokban is fegyelmezettek tudtunk maradni. Gratulálok a csapatomnak és a pécsi csapatnak is!” – fogalmazott a PEAC elleni siker után, majd a Nyíregyháza elleni találkozóra is kitért. „Ezen a mérkőzésen sokkal több hibával játszottunk mint az előzőn, főleg a szerváinkat találtuk meg nehezen, illetve a védekezésünk se állt össze úgy ahogy edzéseken már sokszor viszontlátom, de ez semmit nem von le ellenfelünk érdemeiből, akik jól játszottak és megdolgoztak azért, hogy legyen döntő játszma, ott sikerült megtalálnunk azt a játékot amivel megtudtuk nyerni a mérkőzést! Gratulálok mindkét csapatnak!”
A folytatásban az U20-as bajnokság középszakasza következik Dágon, ahol fontos mérkőzések várnak ránk a döntőbe jutásért. Az edzői kitekintés szerint kiemelt fókuszban van a MAFC elleni rangadó.

„Tavalyhoz hasonlóan, úgy gondolom idén is éremesélyesei lehetnek a bajnokságnak, ráadásul hazai pályán lesznek, ami szintén plusz löketet adhat nekik. Fontos lesz, hogy ne csak játékilag, de mentálisan is felkészültek legyünk. A MAFC csapatával decemberben már találkoztunk, akkor sikerült egy küzdelmes mérkőzésen 3:1-re felülmúlni őket. A bajnokságban ugyan jól állunk, de azt gondolom a legfontosabb, hogy a saját játékunk rendben legyen, így ennek pontosításán és finomításán lesz a hangsúly ezen a héten is.”
Eredmények (Férfi NB II)
-
TFSE – PTE-PEAC 3:0 (20, 21, 15)
-
GLP Nyíregyháza – TFSE 2:3 (-23, 22, -19, 24, -8)
Fejlődő játékkal az U17-es fiúknál
Éliás Balázs U17-es fiú csapata az elmúlt egy hónapban négy mérkőzést játszott a II. osztály Keleti csoportjában. A teljesítmény hullámzó volt ugyan, de a fejlődés egyértelműen látszik a srácokon. Különösen a Nyíregyháza elleni 3:2-es győzelem és a Malév SC elleni fegyelmezett játék (3:1) adott okot az elégedettségre. A DEAC ellen ugyan alulmaradtunk, de a játékosok hozzáállása és küzdőkészsége bizakodásra ad okot a szezon hátralévő részére. Csapatunk jelenleg az 5. helyen áll.

Eredmények (Fiú U17 II. o.)
-
GLP Nyíregyháza – TFSE 2:3
-
TFSE – Malév SC 3:1
-
DEAC – TFSE 3:1
Tapasztalatszerzés az U17-es leány csapatnál
Dulainé Czemel Krisztina tanítványai a III. osztály Közép ‘A’ csoportjában küzdenek a pontokért. A vizsgált időszakban két mérkőzést játszottunk le, melyek közül a Panoráma SE ellen remekeltünk: a fegyelmezett csapatjáték és a hatékony támadások 3:1-es győzelmet értek. A VSD U17 B csapata ellen több nehézségbe ütköztünk, ami szintén 3:1-es arányú, de sajnos vereséggel végződő találkozót hozott. Lányaink jelenleg az 5. helyet foglalják el a tabellán, a cél pedig a jövőben a stabilabb teljesítmény fenntartása.

Eredmények (Leány U17 III. o.)
-
TFSE-NLG – Panoráma SE U17 3:1
-
VSD U17 B – TFSE-NLG 3:1
Röplabda utánpótlás összefoglaló beszámoló 2026.01.10 – 02.10. közötti időszak TFSE NB II, U20, U17 korosztályok