Kulcsfontosságú rangadó várt röplabdázó lányainkra a TippmixPro Női Extraliga alapszakaszának zárásán. A Vasas SC elleni összecsapás tétje nem volt kisebb, mint a hetedik hely megőrzése, ehhez pedig győzelemre volt szükség a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban.
Az idény korábbi szakaszában már sikerült győznünk a piros-feketék ellen idegenben, így joggal bízhattunk abban, hogy hazai környezetben minden adott lehet a hárompontos sikerhez. A lányok ennek megfelelő elszántsággal vágtak bele a mérkőzésbe.

Erős kezdés, biztos előny az első játszmában
A találkozó elején Tatár Gréta pontjaival gyorsan 5:1-es előnyt építettünk ki, ami vendég időkéréshez vezetett. A lendületünk azonban nem tört meg, 11:5-nél ismét Kőnig Gábornak kellett beavatkoznia. Ezekben a percekben Tátrai Zsanett kapta el a fonalat, és 15:5-nél már magabiztos fórban játszottunk. Bár a Vasasnál Zsombók Anna igyekezett tartani a lépést, az első felvonás hátralévő részében nem engedtük ki a vezetést a kezünkből, és megérdemelten szereztük meg az előnyt.
Fordítás után lélektani lépéselőny
A második játszma elején a Vasas kezdett élesebben, Zsombók vezetésével 2:6-ra elléptek a vendégek, amire Jókay Zoltán azonnal időkéréssel reagált. A különbség 7:13 után sem csökkent érdemben, a cserék ellenére 15:20-ig a vendégek diktálták a tempót. Ekkor azonban Tatár Gréta ponterős sorozata következett, aki szinte egymaga visszahozta a TFSE-t a játszmába. A hajrában már a mieink voltak koncentráltabbak, és nagy fordítást bemutatva a második szettet is megnyertük, így 2:0-s előnyből várhattuk a folytatást.

Magabiztos zárás hazai pályán
A harmadik játszma már egyértelműen a mi fölényünket hozta. Ismét mi kaptuk el jobban a rajtot, Nagy Viktória kiemelkedő teljesítményt nyújtott, sáncját követően már 12:3-nál időt kellett kérniük a vendégeknek. A Vasas SC ugyan próbált közelebb férkőzni, de érdemi áttörést nem tudott elérni. A szettet 25:15-re zártuk, ezzel 3:0 arányban megnyerve a mérkőzést.

Biztató alapszakasz, jöhet a rájátszás
A győzelemmel jó szájízzel zártuk az alapszakaszt, amely során újoncként, új környezetben öt győzelmet és tizenegy vereséget könyvelhettünk el az élvonalban. Számos bíztató momentumot láthattunk a szezon során, a tanulóidőszak sikeresnek mondható, így a TFSE a hetedik helyről várhatja a rájátszást.
A folytatásban a Kaposvár lesz az ellenfél, akikkel két győzelemig tartó párharcban küzdünk meg a legjobb négy közé jutásért.
Szép volt, lányok, hajrá a rájátszásban!
TippmixPro Női Extraliga, 16. forduló
TFSE – Vasas SC 3:0
(25:18, 25:23, 25:15)
2026. február 8., vasárnap | 18:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Nézőszám: 200

Fotó: Ruzsits Patrik
Tabella: hunvolley