Szombat este stratégiai jelentőségű összecsapást vívtunk a Dr. Koltai Jenő Sportcsarnokban, ahol a MÁV ELŐRE-Cunder Kézisuli együttesét fogadtuk. A tét nem volt kicsi, hiszen a mérkőzés arról döntött, hogy ki vihet magával több pontot a szezon további részére.
Ennek megfelelő mentalitással léptünk pályára, és már az első percekben magunkhoz ragadtuk az irányítást. Fegyelmezett védekezésünknek és a gyors támadásvezetéseknek köszönhetően folyamatosan nőtt az előnyünk, a félidő közepére pedig már egyértelműen mi diktáltuk a tempót. A szünetre magabiztos, nyolcgólos vezetéssel vonulhattunk.
A fordulás után némileg változott a játék képe, több pontatlanság és hiba csúszott a labdakihozatalokba, így a második játékrész már szorosabb küzdelmet hozott. Bár ellenfelünk próbált zárkózni, az első félidőben kiépített tetemes különbség elegendőnek bizonyult a győzelem megtartásához. A siker kulcsfontosságú, ugyanakkor a rájátszás előtt a 11 eladott labda és a technikai hibák száma jelzi, hogy van még hova fejlődnünk a koncentráció terén.
A célunkat elértük, a tabella második helyéről várhatjuk a bajnokság folytatását.
Játékosvélemények
Nemes Dávid:
„Először is szeretnék gratulálni az ellenfélnek, mert végletekig harcoltak, és egy nagyon jó iramú meccset játszottunk! Nagyon büszke vagyok a csapatra, mert végletekig küzdöttünk egymásért és a győzelemért. Úgy gondolom, hogy ez csak minden meccsel egyre jobb lesz, és kijött a sok kemény munka, amit Bencével napi szinten végzünk. Nagyon hálás vagyok, hogy egy ilyen nagyszerű csapatnak a tagja lehetek és ilyen sikereket élünk meg közösen. A jövőben ez fog minket jobb csapattá kovácsolni, és ezek a győzelmek, illetve a mutatott játék erősítenek minket abban, hogy jó úton járunk a kitűzött célok felé! Még rengeteg munka vár ránk, szóval dolgozunk tovább keményen a célokért!”Kovács Zsigmond:
„Remekül játszottunk az egész meccs során. Fegyelmezettek voltunk, és küzdöttünk végig, aminek meg is lett az eredménye. Véleményem szerint, aki pályára lépett, hozzá is tudott tenni a meccshez. Csapatként játszottunk, és az egyéni teljesítmények sem maradtak el. Az ellenfélnek pedig rá szeretnék ragadtatni arra, hogy végig küzdöttek az utolsó percekig.”
MÉRKŐZÉSDATOK
NB II Férfi – NB II Férfi-B csoport 12. forduló
TFSE – MÁV ELŐRE- Cunder Kézisuli 36:28 (21:13)
2026.02.14. – 18:00, Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportcsarnok