Extraliga - Férfi röplabda
NB1

Férfi röplabdacsapatunk Dunaújvárosba látogat

Farkas Dárius

2025.12.08. 15:07

Röplabdázó fiaink a hétvégén újabb fontos összecsapás előtt állnak, hiszen kedden a sereghajtó DKSE otthonába látogatnak a TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszának 9. fordulójában.

Biztató siker Szolnokon

Legutóbb Szolnokon léptünk pályára, ahol ugyan az első szettben még a hazaiak örülhettek, de ezt követően játékosaink fokozatosan átvették az irányítást. A második, harmadik és negyedik játszma már egyértelműen a miénk volt, így 3–1-es győzelemmel, valamint rendkívül fontos három bajnoki ponttal térhettünk haza.

Bartal Gergely vezetőedző így értékelte a csapat teljesítményét:

„Csak gratulálni tudok a fiúknak, 5 nap 3. meccs, fizikailag mindent kiadtak magukból, és úgy gondolom, fejben is már fáradtak vagyunk ebből fakadóan. Azért amiért készültünk, sikerült megvalósítani: győzelem és nagyon fontos 3 pont.”

A szolnoki diadal különösen értékes annak fényében, hogy az elmúlt időszak sűrű menetrendje komoly mentális és fizikai terhet rótt a játékosokra.

Helyzetkép: stabilizálódó forma, küzdelem a pontokért

Jelenleg 2 győzelemmel és 6 vereséggel a bajnokság 10. helyén állunk a 13 csapatos TippmixPro Férfi NBI Extraliga alapszakaszában. A szolnoki győzelem lendületet adhat a folytatásra, és fontos állomása lehet a középmezőny eleje felé történő felzárkózásnak.

A csapat az elmúlt napokban végre némileg pihenhetett is, ami különösen fontos a három mérkőzést hozó ötnapos sorozat után. Bízunk benne, hogy ez a rövid regenerálódási időszak elegendő volt a frissítésre, és újra stabil, koncentrált játékot láthatunk majd.

A DKSE következik – nehéz mérkőzés várható, papírforma ide vagy oda

Következő ellenfelünk a Dunaújvárosi Központi Sportegyesület, amely jelenleg nyeretlenül, 0 győzelemmel és 7 vereséggel, a tabella utolsó helyén áll. A hazaiaknak eddig még szettet sem sikerült nyerniük, ugyanakkor nem szabad őket lebecsülni.

A DKSE fiatal, motivált csapata számára egy hazai mérkőzés kiváló lehetőség a bizonyításra, és minden bizonnyal óriási elszántsággal vetik majd bele magukat a találkozóba. Éppen ezért fontos, hogy csapatunk megőrizze koncentrációját, hiszen Dunaújvárosban sem számíthatunk könnyű összecsapásra.

Tavaly az alapszakaszban kétszer is találkoztunk a DKSE-vel, és mindkét alkalommal maximális ponttal zártuk a párharcokat. Ebből azonban nem szabad messzemenő következtetést levonni, hiszen az idei idény teljesen más dinamikát hozott, és minden mérkőzés új fejezet.

Mit várhatunk a találkozótól?

A cél ugyanaz, mint Szolnokon, fegyelmezett, stabil játék, valamint a támadó- és nyitásfogadási hatékonyság további javítása. Ha sikerül átmenteni a legutóbbi mérkőzés lendületét, jó esélyünk lehet ismét győztesen elhagyni a pályát. Lehetséges kettős sikerünk után önbizalommal terve folytathatjuk a küzdelmeket!

TippmixPro Férfi NBI Extraliga – alapszakasz, 9. forduló
Dunaújvárosi Központi Sportegyesület – TFSE

Dátum: 2025. december 9. (kedd) 19:00
Helyszín: Dunaújvárosi Egyetem Sportcsarnoka, Dunaújváros, Táncsics Mihály út 1/A

Hajrá, fiúk!

Fotó: Ruzsits Patrik
Táblázat: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink