Az elmúlt hetekben utánpótlásröplabdásaink újabb mérkőzésekkel folytatták szereplésüket az U13-as bajnokságokban. A TFSE két csapata – a TFSE–Kalocsa és a TFSE–Biatorbágy – egyaránt a III. osztály különböző csoportjaiban képviselte egyesületünket, és mindkét együttes eredményes, fejlődést mutató időszakon van túl.
A Kováts Ágnes által irányított TFSE–Kalocsa U13 együttese a III. osztály Közép „A” csoportjában szerepel, ahol az elmúlt hónapban három mérkőzést játszott. A lányok két találkozón győztesen hagyták el a pályát, egy alkalommal pedig szoros küzdelemben maradtak alul.
Eredmények:
-
TFSE–Kalocsa – BVSC-Zugló Sárga 2:1
-
KESI-R.A. „C” – TFSE–Kalocsa 1:2
-
TFSE–Kalocsa – Sülysáp 1:2

A csapat kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtott, és az elért eredmények alapján a tabella 2. helyén zárta az időszakot. Az edző, Kováts Ágnes elmondása szerint a játékosok egyre jobban alkalmazkodnak az U13-as korosztályra jellemző játékszabályokhoz, és láthatóan fejlődnek a mérkőzéseken:
„A lányok kezdenek belejönni az U13-mas játékszabályok adta lehetőségekbe. Mi sem mutatja jobban, mint hogy a KESI C csapatával két szoros szettet is sikerült megnyerni, majd a Sülysáppal hosszú labdameneteket játszottunk. Sajnos itt csak egy szettben tudtunk jobban örülni az ellenfeleknél, de összesítésben is minimális különbséggel, 65:60-ra maradtunk alul.”
A gyerekek visszajelzései szerint is élvezték a játékot, sokat vetődtek, és rengeteg izgalmas labdamenetet élhettek át. A folytatásra november 15-én kerül sor, amikor Kalocsán zárják az alapszakaszt – a második helyről várva a fordulót.
TFSE–Biatorbágy U13 – biztató fejlődés és küzdeni akarás
A TFSE–Biatorbágy U13 a III. osztály Nyugat „A” csoportjában versenyez, ahol négy mérkőzést játszott az elmúlt időszakban. Az együttes 1 győzelmet és 3 vereséget könyvelhetett el, ám a teljesítmény egyértelmű javulást mutat, különösen a hónap végi siker alkalmával.
Eredmények:
-
Vasas SC Fehér – TFSE–Biatorbágy 3:0
-
TFSE–Biatorbágy – DKLSN B 1:2
-
TRSE Kék – TFSE–Biatorbágy 3:0
-
TFSE–Biatorbágy – VESC Fehér 3:0

A lányok 7. helyen zárták az időszakot, de az edzések és a meccsterhelés hatására folyamatosan javuló játékot mutatnak. A VESC elleni 3:0-s győzelem különösen biztató jel a jövőre nézve, hiszen a csapat egységesen, fegyelmezetten és nagy lelkesedéssel szerepelt. A küzdeni akarás és az együttműködés a mérkőzéseken is egyre hangsúlyosabban megjelenik.
A két U13-as csapat teljesítménye büszkeséggel tölthet el minden hozzátartozót és klub szimpatizánst! Mind Kalocsán, mind Biatorbágyon fejlődő formát és növekvő játékérettséget tapasztalhattunk. A lányok lelkesedése és edzőik szakmai irányítása ígéretes alapot jelent a további sikeres szerepléshez.
Nagyon ügyes fiatal sportolóinknak gratulálunk, és további sportsikereket kívánunk!