Vasárnap ért véget Németországban a G3-as besorolású, rangos 11. President’s Cup taekwondo torna. A viadal zárónapján Józsa Levente is pástra lépett, és egészen a dobogó harmadik fokáig menetelt a -68 kg-osok mezőnyében.
Kijelenthetjük, hogy Leventének kifejezetten fekszik Németország. Hosszú és nehéz sérülése után nagyszerű formában tért vissza a pástra: nemrégiben a müncheni Európa-bajnokságon szerzett előkelő 5. helyezést, most pedig Nürnbergben bizonyította, hogy ismét a legmagasabb szinten kell vele számolni.

A -68 kg-os súlycsoport küzdelmei során Levi az első fordulóban, a legjobb 16 közé jutásért kezdte meg a menetelést, és kiélezett csatában, 2-1 arányban diadalmaskodott Nimrod Krivishkiy ellen. A nyolcaddöntőben az ukrán Volodímír Bystrov következett, akit szintén egy szoros, 2-1-es mérkőzésen múlt felül. A negyeddöntőben még magasabb fokozatba kapcsolt, és magabiztos, 2-0-s győzelmet aratott Guilherme Dos Santos Morais ellen, amivel biztossá tette az éremszerzést. Az elődöntőben végül a görög Apostolos Panagopoulos állította meg (0-2), így Levente egy fantasztikusan csengő bronzéremmel zárta a viadalt.
Józsa Levente (-68 kg) eredményei a tornán:
-
A legjobb 16 közé jutásért: Józsa Levente – Nimrod Krivishkiy: 2-1
-
Nyolcaddöntő: Józsa Levente – Volodímír Bystrov: 2-1
-
Negyeddöntő: Józsa Levente – Guilherme Dos Santos Morais: 2-0
-
Elődöntő: Józsa Levente – Apostolos Panagopoulos: 0-2
Szívből gratulálunk a bronzéremhez, Levente!