Labdarúgás

Ezúttal elmaradt a bravúr, az Iváncsa bizonyult jobbnak a Magyar Kupában

Farkas Dárius

2025.08.04. 16:01

BLSZ I-es labdarúgóinkon kifogott az egy osztállyal feljebb játszó Iváncsa a Magyar Kupában, de hangulatos mérkőzést játszottak hazai környezetben a felek.

Az Egyetemi Európa-bajnokságon szereplő röplabdázókat is érdekelte a rangos esemény, így közel teltházzal zajlott az Iváncsa elleni kupameccsünk. Jól kezdtünk, sokáig kiválóan tartottuk magunkat. Kis híján a félidőig kihúztuk kapott gól nélkül, de Aradi Csaba az első játékrész végén megzörgette a hálónkat (41’).

A nagyszünet után még teljesen nyitott volt a mérkőzés, ám Aradi ismét eredményes volt, és megduplázta a vendégek előnyét (48’). Nehéz helyzetbe kerültünk ekkor, de nem adtuk fel. A 74. percben azonban László Tamás adta meg a kegyelemdöfést számunkra, miután feltette góljával az i-re a pontot.

Nincs okunk szégyenkezni, az NB III. egyik élcsapatát fogadtuk, akiktől ki lehet kapni. Összesen 21 helyezés volt a tavalyi szezon alapján kihívónk és köztünk, ezúttal nem sikerült bravúrt elérnünk, de megtartottuk a gárda gerincét nyáron, így bízunk benne, hogy idén is remek szezont fognak futni Céró Bálint legényei.

Magyar Kupa 1. forduló
TFSE 11Teamsports – Iváncsa KSE 0–3 (0–1)
Gólszerzők: Aradi Csaba (41’, 48’), László Tamás 74’

Fotó: Borhi Mihály

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink