Női Kosárlabda NB1
NB1

„Előny ott, szerva itt” – Mindent bele szombaton!

Borhi Mihály

2026.03.26. 10:47

Bár a nagyszünetben még nálunk volt a vezetés, a harmadik negyedben állva hagyott minket a házigazda, a végén pedig már csak közeledni tudtunk, fordítani nem, így a Szekszárd szerezte meg az első győzelmet a két sikerig tartó negyeddöntős párharcban.

Hagyományosan a 4. és az 5. helyezett párharca a legkiélezettebb a rájátszás során, és ez a tegnapi, szekszárdi nyitányon sem volt másképp. Csapatunk fegyelmezetten lépett pályára, és az első negyedben azonnal jeleztük: nem asszisztálni érkeztünk a KSC ünnepéhez.

Extázis és vezetés a nagyszünetben

A mérkőzés lüktető iramban kezdődött. Bár a hazaiak 12–4-re megléptek az elején, a mieink egy pillanatra sem veszítették el a fonalat. Tóth Franka triplája megadta az alaphangot, majd a negyed végén Vigh Bernadett távolijával zárkóztunk 22–20-ra. A második játékrészben már mi domináltunk: Mányoky Réka tripláival átvettük a vezetést, és bár a Szekszárd próbált tapadni, a félidő slusszpoénja Lexi Donarskié volt, aki a dudaszó pillanatában vágott be egy hatalmas hármast. 36–33-as vezetésünknél vonultunk az öltözőbe, és ekkor úgy tűnt, a lélektani előny nálunk van.

A harmadik negyed vihara

A fordulás után Pusztai Petra még növelni is tudta az előnyünket (43–39), ám ekkor egy olyan hétperces rövidzárlat következett, ami eldöntötte a találkozót. A Szekszárd kintről is betalált, a palánkok alatt pedig könyörtelenül érvényesítette fizikai fölényét. Gakdeng és Karlen ellen nem találtuk az ellenszert a festékben, a hazaiak pedig az ebben a negyedben jegyzett 33–12-es eredménnyel állva hagytak minket. 66–48-nál úgy tűnt, eldőlt a mérkőzés, de Hegedűs Péter csapata nem az a társaság, amelyik ilyenkor felteszi a kezét.

Visszajöttünk a meccsbe

Az utolsó negyedben lányaink megmutatták a karakterüket. 20 pontos hátrányban sem omlottunk össze, sőt, Tóth Franka és Mányoky Réka vezérletével óriási hajrát indítottunk. Egy 14–4-es futással 70–62-re jöttünk fel, és 72–65-nél két támadásunk is volt, hogy teljesen nyílttá tegyük a végjátékot. Sajnos ezek a lehetőségek kimaradtak, a rutinos Szekszárd pedig a végén büntetett, így 81–70 lett a végeredmény.

Vezetőedzőnk, Hegedűs Péter reálisan értékelte a látottakat:

„Jó hangulatú mérkőzés volt, az első félidővel elégedett voltam, a harmadik negyedben viszont történt valami, annyi pontot kaptunk, mint az első félidőben összesen. Másfélszer annyi lepattanót szedett a Szekszárd, a magasságbeli különbséget szépen kihasználta. Ebben várok picit nagyobb precizitást és kivitelezést, a kizárásokat megcsinálni, de tisztában vagyok vele, hogy ez nem egyszerű. Bízom benne, hogy javul a játékunk és visszatérünk még Szekszárdra.”

Tarr KSC Szekszard

Mányoky Réka a folytatás kulcsát a keménységben látja:

„Sikerült felvennünk azt a keménységet, amit a Szekszárd képviselt. A kizárásokban és a lepattanókban kell előrelépnünk. Úgy gondolom, hogy vagyunk annyira erősek és akarjuk annyira a győzelmet, hogy visszatérjünk még ide Szekszárdra.”

Folytatás szombaton ITTHON! A párharc 1–0-ra áll a Szekszárd javára, de a látottak alapján nincs okunk a kishitűségre. Szombaton 18:00-kor hazai pályán, a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban fogadjuk a KSC-t. A cél egyértelmű: győzni, kiegyenlíteni a párharcot, és kiharcolni a mindent eldöntő harmadik mérkőzést!

TARR KSC Szekszárd – TFSE
81–70 (22–20, 11–16, 33–12, 15–22)
TFSE: Mányoky 16/12, Dúl 6, Pusztai 12/3, Tóth 17/9, Donarski 11/3. Cserék: Vigh 5/3, Bernáth 3/3.

Várunk mindenkit a Koltaiban! Hajrá, lányok! Hajrá, TFSE! 

Fotó: Somogyi Gábor

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink