Szerda este minden eddiginél nagyobb lesz a tét a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban. A Budapest Kupa 5. fordulójában ugyanis már az elődöntőt rendezik, ahol csapatunk a Szabadkikötő Sport Kft. együttesével csap össze. A tét hatalmas: a győztes küzdhet meg a trófeáért a fináléban.
Eddigi kupamenetelésünk során nem ismertünk kegyelmet. A Mészöly Focisuli, az Issimo SE és az Ikarus BSE elleni sikerek során végig fegyelmezetten és hatékonyan játszottunk. Külön büszkeség, hogy a hazai kupa-meccseinket eddig kapott gól nélkül hoztuk le a Koltaiban. Ez a védekezésbeli stabilitás lehet az alapja a szerda esti sikernek is.
A Szabadkikötő útja az elődöntőig drámai pillanatokkal volt teli. Miután az ASI DSE és a Budatétény ellen gólzáporos győzelmeket arattak, a Testvériség és a Kelen SC ellen is büntetőpárbajban bizonyultak jobbnak. Ez azt mutatja, hogy ellenfelünk mentálisan rendkívül szívós, és a végsőkig képes küzdeni. Nem lesz könnyű dolgunk, de a Flotta elleni idegenbeli bravúr után a fiúk önbizalma az egekben van.
Céró Bálint tanítványai számára ez a szezon eddigi egyik legfontosabb mérkőzése. A cél egyértelmű: hazai pályán, szurkolóink támogatásával kiharcolni a döntőbe jutást. A srácok készen állnak a harcra, és mindent megtesznek azért, hogy szerda este a TFSE nevétől legyen hangos a Koltai.
Segítsük együtt a csapatot a döntőbe!
Hajrá, TFSE!
MÉRKŐZÉSDATOK
Budapest Kupa 5. forduló (Elődöntő)
TFSE-Tent Budapest – Szabadkikötő Sport Kft.
2026.04.01 – 19:30, Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont
Fotó: Varga János