Extraliga - Férfi röplabda
NB1

Dupla továbbjutás röplabdázóinknál!

Farkas Dárius

2025.10.30. 15:54

Női és férfi röplabdázóink is továbbjutottak a Magyar Kupában. Bartal Gergely fiai a Dág elleni sikerükkel már a legjobb nyolc között vannak, míg Jókay Zoltán lányai a DVTK-t felülmúlva a legjobb 16 közé kvalifikáltak.

A hölgyek első mérkőzésüket játszották a kupában, melyet Miskolcon vívtak régi riválisuk, a DVTK Ongropack ellen. A találkozó magabiztos győzelmet hozott, amelyhez három szett is elegendőnek bizonyult.

A nyitó játszma 11:11-ig kiegyenlített volt, köszönhetően a hazai csapat kiváló sáncmunkájának, de ekkor minimálisan el tudtunk lépni (11:14), amit azonnali időkérés követett Blázsovics Péter részéről. Nagy Viktória több remek megmozdulása után egy határozott ásszal döntötte el a játszma sorsát, ugyanis 12:18-ról már nem volt visszaút a DVTK számára.

 

A második felvonásban Tatár Gréta tökéletes nyitása után már 3:8 szerepelt az eredményjelzőn. Az előnyt tartani tudtuk, sőt Jókay Zoltán a csapat rotálásának is lehetőséget adott és a második szettet is megnyertük. A harmadik játszma forgatókönyve is hasonló volt: Rádosi Regina sáncai után 2:10-nél már gyakorlatilag eldőlt a mérkőzés. Innentől Báder Júlia és Tátrai Zsanett vezérletével már csak a végeredmény pontos kialakulása volt kérdéses.

Csapatként voltunk nagyon erősek, ászaink pedig ezúttal különösen jól működtek (TFSE: 10 – DVTK: 1). Szélső ütőink ötször annyi pontot szereztek, mint riválisainké (6, 30). Tátrai Zsanett 12 pontot szerzett, Kis Dorottya 11-et, Tatár Gréta pedig 9 találattal zárt. Külön kiemelendő, hogy – liberóinkat leszámítva – minden játékosunk pontot szerzett.

Jókay Zoltán a következőképp értékelte a találkozót:

„Örülök, hogy a kissé viszontagságos utazás után is összeállt a csapat, nem láttam ebből fakadó fennakadást a játékunkban. Végig koncentráltak voltak, ennek köszönhetően sokat tudtam cserélni, gondolván a pénteki bajnokira. Aki ma pályára lépett, az megállta a helyét. Gratulálok a csapatnak!”

DVTK Ongropack – TFSE 0:3 (-16, -14, -9)

A fiúk is továbbjutottak!

Bartal Gergely tanítványai idegenbeli sikerük (1–3) után hazai pályán fogadták a visszavágón a Swissten Dág KSE gárdáját, akiket ezúttal is megvertek – igaz, most szorosabb csata bontakozott ki.

Az első szettben fej fej mellett haladtak a csapatok, majd hibákra kényszerítettük ellenfelünket, amit vendég időkérés követett 15:12-nél. A fiúk tartani tudták az előnyt, és Tóth Kristóf ászával zárták az etapot (25:19).

A második játszma remek sáncokkal indult mindkét oldalon, ahol a vendégek tudtak kissé ellépni (6:8), azonban Majoros Balázs dupla ásza után egalizáltunk. Fordult a kocka, és 19:15-nél már nálunk volt az előny. Bár a Dág visszakapaszkodott, a szett hajrájában pontosabban játszottunk, így megnyertük a játszmát és ezzel a továbbjutást is bebiztosítottuk.

A mérkőzést természetesen végig kellett játszani, és a folytatásban a Dág becsülettel küzdött tovább. Pongó Zalán és Kun Benedek vezérletével a vendégek megnyerték a harmadik és negyedik etapot, így jöhetett a mindent eldöntő ötödik szett. A rövid játszma elején a Dág vezetett, de Tóth Kristóf újabb ászai után már mi kerültünk előnybe, amit Füzék Zalán remek megoldásai tovább növeltek. Ennek köszönhetően nemcsak továbbjutottunk, de meg is nyertük a mérkőzést.

Feladóátlóink pontok terén felülmúlták ellenfelünket (26–11), sáncok és ászok tekintetében szintén jobbak voltunk. Majoros Balázs 26 találatával kiemelkedett a mezőnyből.

Bartal Gergely vezetőedző így értékelt:

„Nehéz mérkőzésre számítottam, hiszen a bajnokságban vereséget szenvedtünk, és mentálisan nem voltunk a toppon. Ellenfelünk viszont győzelemmel érkezett, így magabiztosan léphettek pályára. Gratulálok a fiúknak, mert teljesen más hozzáállást láttam a csapaton – nekem és a kilátogató nézőknek is bizonyítottak. Örülök, hogy aki eddig kevesebb szerepet kapott, élt a lehetőséggel. A folytatásban szombaton a Kecskemét csapatát látjuk vendégül a Koltaiban. Remélem, sokan jönnek szurkolni! Hajrá TFSE! Köszönjük a kilátogató szurkolóknak a biztatást!”

TFSE – Swissten Dág KSE 3:2 (19, 27, -19, -21, 9)

Gratulálunk a hölgyeknek és az uraknak is a továbbjutáshoz – csak így tovább!

Fotó: Ruzsits Patrik, Szabó Krisztián

 

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink