Futsal

Drámai fordítás és döntőbe jutás: idén is ott leszünk a fináléban!

Farkas Dárius

2026.04.27. 14:09

Végletekig kiélezett, fordulatokkal teli párharc végén női futsalosaink kiharcolták a bajnoki döntőbe jutást! Viza Krisztián együttese a mindent eldöntő harmadik mérkőzésen, hazai környezetben múlta felül a Tolna-Mözs csapatát, így a lányok készülhetnek a Debrecen elleni fináléra.

Az elődöntő sorozata nem indult zökkenőmentesen, ugyanis a párharc elején egy váratlan, 4–1-es hazai vereség után nehéz helyzetbe kerültünk, de Tolnán óriási bravúrral sikerült egyenlíteni. A vasárnapi, végső ütközet méltó lezárása volt ennek az érzelmi hullámvasútnak, ahol a szurkolók ismét láthatták, miért is tartozik a TFSE a magyar élmezőnybe.

A mérkőzés nem kezdődött jól, hiszen korábbi játékosunk, a góllövőcipőjét ezúttal is magával hozó Kota Gabriella már az 5. percben betalált. A lányok azonban nem roppantak meg a korai góltól és két percen belül jött a válasz, Vámosi Georgina és Benkő Mónika találataival megfordítottuk a derbit, így előnnyel vonulhattunk a nagyszünetre.

A második félidő eleje ismét a vendégeké volt. Kota Gabriella a 22. percben egalizált, majd nem sokkal később mesterhármasig jutott, amivel már a Tolna állt továbbjutásra (2–3). Az izgalmak fokozása végett a 37. percben Vámosi Georgina duplájával jött az egyenlítés. Ekkor sokakban felrémlett a tavalyi forgatókönyv, amikor szintén a harmadik meccsen, tizenegyespárbajban dőlt el a sorsunk. Most azonban el akartuk kerülni a lutrit.

Mindezt követően az izgalmakat a végletekig fokozva, a 38. minutumban érkezett a „nyerő ember”, ahogy Tolnán, úgy most is Dorner Dóra villant meg. Gólja a végső döfést jelentette a vendégeknek, az eredmény ugyanis már nem változott a lefújásig.

Hatalmas szívvel és elszántsággal harcolták ki a lányok az újabb döntős szereplést, zsinórban negyedszerre is ott leszünk a bajnoki címért folyó küzdelemben! Gratulálunk a csapatnak és a szakmai stábnak az extra teljesítményhez!

Női Futsal NB I. Helyosztók 1-4. helyért, elődöntő 3. mérkőzés
TFSE-TENT Budapest – Tolna-Mözs 4–3 (2–1)
Gólszerzők: Vámosi (7′, 37′), Benkő (9′), Dorner (38′), illetve Kota (5′, 22′, 25′)
április 26. – 14:30
Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Fotó: Varga János
Statisztika: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink