Egyesületünk újkori élvonalbeli történetének egyik meghatározó, mégis a háttérben dolgozó alakja, Delmis Angela – vagy ahogy a csapaton belül mindenki ismeri: Endzi – továbbra is női kosárcsapatunk stábját erősíti. A korábbi klasszis kosárlabdázó 2019 óta óta hűséges tagja a TFSE-nek, és a következő szezonban is masszőrként tesz meg minden tőle telhetőt a lányok egészségéért, valamint a csapat sikereiért.

Világsztárok ellen a pályán, mentorként a kispadon
Endzi elképesztő játékosmúlttal büszkélkedhet, hiszen egykori jugoszláv válogatottként egészen az Európa-bajnoki elődöntőig menetelt, emellett a kontinens elitjében, az EuroLeague-ben és az EuroCupban is letette a névjegyét. Hogy mekkora nemzetközi rutinnal rendelkezik, azt jól mutatja, hogy a legrangosabb európai kupasorozatokban is 7,4 pontos és 2,8 gólpasszos átlagot produkált, ami a legmagasabb szinten is rendkívül megsüvegelendő teljesítmény.
A kosárlabdától a visszavonulása után sem távolodott el, és a maximalizmusa is a régi maradt. Endzi jelenleg masszőri szakmájában teljesedik ki, és minden erejével, hatalmas szakmai alázatával arra koncentrál, hogy a TFSE játékosai a lehető legjobb fizikai állapotban léphessenek pályára hétről hétre. Az ő jelenléte és rutinja felbecsülhetetlen érték a TFSE számára.
Örülünk, hogy a következő szezonban is jó kezekben lesznek játékosaink! Hajrá, TFSE!
Fotó: Borhi Mihály