Röplabda

Csoportelsőként várhatják a folytatást U20-as röplabdázó fiaink

Farkas Dárius

2026.04.01. 16:20

Kiváló formában zárták a márciusi időszakot utánpótlás csapataink, hiszen mind a fiú, mind a lány U20-as együttesünk sikeresen szerepelt.

U20 Fiú: Megingathatatlanul az élen

A Dobos Viktor által irányított U20 TFSE „Kék” (amely egyben a Férfi NB II-ben is vitézkedik) március 16. és 29. között két fontos találkozót vívott. A srácok mindkét akadályt sikerrel vették, így jelenleg a tabella első helyéről várhatják a folytatást.

Kunhegyes ESE – TFSE 0:3
TFSE – UNI Győr-SZESE 3:2

Dobos Viktor edzői értékelése:

„Márc. 29. Férfi NB II Rájátszás 1–3. helyért 1. torna (Kunhegyes)
Kunhegyes ESE – TFSE 0:3 (-13, -19, -18)

Jó mentalitással léptünk pályára vendéglátóink ellen. A mérkőzés elején kézbe vettük az irányítást és egy-egy apró megingást leszámítva végig kontrollálni tudtuk a játékot.

TFSE – UNI Győr-SZESE 3:2 (-21, 16, -27, 19, 7)

Az eredményből is látszik, hogy nem volt egy könnyű mérkőzés. Keményen meg kellett dolgoznunk minden egyes pontért, de a srácok jól álltak bele a feladatba. Az első és a harmadik játszmában nem jól reagáltunk ellenfelünk játékára, ezeket a hibákat a győri csapat keményen kihasználta. A mérkőzés többi részében nagyon fegyelmezetten tartottuk magunkat a megbeszélt taktikához, és egyénileg is azt tudták nyújtani a játékosaim, amit a szezon ezen részében már látni szeretnék. A negyedik játszmában sikerült megújulnunk és ezt a játékot végig tudtuk vinni az ötödik játszmában is. Azt gondolom, hogy ez igazi csapatmunka volt. Gratulálok a srácoknak!

Örülök a két győzelemnek, de még jobban a mutatott játéknak. Tettünk egy fontos lépést céljaink felé, de hátradőlnünk nem szabad, úgy vélem, hogy ezen az úton kell továbbhaladnunk. Az áprilisi fordulóban még nehezebb mérkőzésekre számítok!”

Játékosunk, Kurtucz Milán nyilatkozata:

„Elsősorban szeretnék gratulálni a csapatnak a hétvégi teljesítményhez! Jól tudtuk kamatoztatni a héten gyakorolt nyitás- és nyitásfogadási elemeket, illetve a blokkmunkánk is megfelelően működött. Ennek köszönhetően két jó mérkőzést sikerült játszanunk. Nagyon jó mentalitással léptünk pályára, és bízom benne, hogy ezt továbbvisszük a következő hetekre is.”

Edzői kitekintés a folytatásra:

„A húsvéti szünet után folytatódik és április végén zárul az U20-as bajnokság középszakasza, illetve jön az NB II rájátszás második tornája. A tavaszi szünetben azon leszünk, hogy ezekre a mérkőzésekre megfelelően feltudjunk készülni.”

Ápr. 12. U20 I. osztály középszakasz 7. torna (TF)
11:00 TFSE Kék – PSE Zöld
15:00 Dág KSE – TFSE Kék

Ápr. 19. NBII Rájátszás 1-3. helyért 2. torna (TF)
11:00 TFSE – Kunhegyes ESE
15:00 UNI Győr-SZESE – TFSE

Ápr. 26. U20 I. osztály középszakasz 8. torna (Kaposvár)
13:00 PSE Fehér – TFSE Kék
15:00 TFSE Kék – Fino Kaposvár”

U20 Leány: Izgalmas csaták a középszakaszban

A Korsós Anikó vezette TFSE-Kalocsa U20-as csapata az III. osztály Nyugat ’B’ középszakaszában volt érdekelt február vége és március vége között. A lányok egy végletekig kiélezett győzelemmel és egy vereséggel az időszak végén a tabella 6. helyét foglalták el.

Vasas SC Fehér – TFSE-Kalocsa 2:3 (15:25, 25:19, 25:16, 17:25, 13:15)
TFSE-Kalocsa – Kecskeméti RC 0:3 (18:25, 20:25, 7:25)

Korsós Anikó edzői értékelése:

„Az első meccset nagyon energikusan kezdtük, aztán jött egy kis hullámvölgy, az ellenfél felélénkült, mi kicsit kedvtelenül kezdtünk játszani. A negyedik szettre végre eljutottak a fülekig a jó tanácsok, biztatások, és nagyon szép végjátékkal az ötödik játszmát a térfélcsere utáni nagy hátrányból fordítva tudtuk megnyerni.

A második meccs szorosan indult, de a lányokból sokat kivett az előző mérkőzés, így már nem volt meg a kellő lendület. Az ellenfél rendre kihasználta a hiányosságainkat. Nagyon szép hosszú labdamenetek, szebbnél szebb liberómentések voltak, amit az eredmény sajnos nem tükrözött. Összességében tanítványaim nagyon szépen játszottak, várjuk a folytatást.”

Mi várható a húsvéti szünet után?

A fiúk számára sűrű április következik, hazai pályán és Kaposváron is bizonyítaniuk kell:

Ápr. 12. U20 I. osztály középszakasz 7. torna (TF)
Ápr. 19. NB II Rájátszás 2. torna (TF)
Ápr. 26. U20 I. osztály középszakasz 8. torna (Kaposvár)

Gratulálunk a lányoknak és a fiúknak az eddigi eredményekhez, sok sikert és jó felkészülést kívánunk az ünnepek utáni összecsapásokhoz!

Forrás: Buborék Zsanna
Tabella: hunvolley

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink