Női Kosárlabda NB1
NB1

Cél az egyenlítés: hazai pályán folytatódik a negyeddöntő a Szekszárd ellen

Borhi Mihály

2026.03.27. 15:51

Egy mérkőzésnyi hátrányból, de hazai környezetben vágunk neki a bajnoki negyeddöntő második felvonásának. Célunk egyértelmű: szombaton este győzni a Koltaiban, kiegyenlíteni a párharcot, és kiharcolni a mindent eldöntő harmadik összecsapást.

A párharc szerdai, szekszárdi nyitányán 81–70-es vereséget szenvedtünk. A nagyszünetben még vezettünk 36–33-ra, köszönhetően a fegyelmezett védekezésnek és a pontos távoli dobásoknak. A mérkőzés a harmadik negyedben dőlt el, ahol a Szekszárd palánk alatti fölényét kihasználva tetemes előnyt épített ki. Lányaink tartását dicséri, hogy 20 pontos hátrányban sem adták fel, és az utolsó negyedben sikerült egészen felzárkóznunk.

A szakmai stáb és a játékosok is egyetértenek abban, hogy a szombati siker kulcsa a lepattanók és a kizárások kontrollálása lesz. Az első meccsen ellenfelünk másfélszer több lepattanót gyűjtött be, amit a magasságbeli különbség mellett a kizárások pontatlansága okozott. Ebben kell előrelépnie csapatunknak, hogy a hazai pálya előnyét győzelemre válthassuk.

A Dr. Koltai Jenő Sportközpont évek óta igazi erődnek bizonyult. Az alapszakasz utolsó fordulójában (egy hónapja) éppen itt győztük le magabiztosan a Szekszárdot, és ezt a bravúrt szombaton meg kell ismételnünk. Ha nyerünk, a párharc 1–1-re módosul, és a döntés a jövő keddi, szekszárdi harmadik mérkőzésre marad.

Női NB I. A-csoport,
Negyeddöntő, 2. mérkőzés

TFSE – TARR KSC Szekszárd
Időpont: 2026. március 28. (szombat), 18:00
Helyszín: Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Számítunk szurkolóink támogatására, töltsük meg a lelátót, és harcoljuk ki közösen a folytatást! Hajrá, lányok!

Fotó: Borhi Mihály

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink