Kosárlabda

Bronzérmes lett a TFSE U23 a női amatőr NB I-ben

Farkas Dárius

2026.05.18. 12:15

Fantasztikus hajrával szerezte meg a bronzérmet a TFSE U23-as női kosárlabdacsapata a Női Amatőr NB I. Lila csoportjának rájátszásában. Bár a csapat az alapszakaszt a negyedik helyen zárta, majd a középszakasz során visszacsúszott az ötödik pozícióba, a helyosztókon mutatott játékkal sikerült felállniuk a dobogó legalsó fokára. A siker értékét növeli, hogy a bronzcsatában azt a Csata DSE-t múlták felül, amelytől az alapszakaszban mindkét alkalommal vereséget szenvedtek.

Meggyőző hazai siker az odavágón

A két mérkőzés összesített eredménye alapján eldőlő párharc első felvonását hazai pályán, a Testnevelési Egyetem L2 termében kezdték a csapatok. Az első két negyed még szoros, kiegyenlített küzdelmet hozott, így a minimális előny birtokában lévő hazaiak nem dőlhettek hátra a nagyszünetben.

A fordulópontot a harmadik etap jelentette, amelyet a TFSE domináns játékkal, 28-15-re nyert meg. Ezzel a rohammal lényegében el is dőlt a találkozó, de a végső különbségnek is komoly jelentősége volt a visszavágó előtt. A remek hajrának köszönhetően a TFSE 89-65-ös, megnyugtató, 24 pontos előnyt épített fel a második mérkőzésre.

Kiemelkedő egyéni teljesítményt nyújtott az első mérkőzésen Takács Dorina (26 pont), Vladár Róza (16 pont) és Kádár Orsolya (16 pont).

Idegenben is győzelemmel pecsételtük meg a bronzérmet

A Csata Csarnokban rendezett visszavágón a hazaiak kezdték jobb ritmusban a játékot (20-17), azonban a második negyedben védekezésünk teljesen megbénította az ellenfelet. Mindössze 9 pontot engedélyeztünk a Csatának ebben a játékrészben, amivel a nagyszünetre már 28 pontosra duzzadt az összesített különbség, eldöntve a párharc érdemi kérdéseit.

A második félidőre a pontgyártás lelassult, mindkét oldalon a kemény védekezés dominált. Kováts Gabrielláék becsületből az idegenbeli összecsapást is megnyerték 56-55-re, így kettős győzelemmel, abszolút megérdemelten hódították el a bronzérmet.

Vladár Róza ismélt kiemelkedő teljesítményt nyújtott, miután 16 pontot és 10 gólpasszt szerzett (dupla-dupla).

Statisztikai mutatók és összegzés

A TFSE mindkét találkozón jócskán felülmúlta ellenfelét a gólpasszok számában, és a hárompontos vonalról is hatékonyabban céloztak a lányok. Az egész éves, hullámzó menetelés után a csapat a legfontosabb időszakban nyújtotta a legjobb formáját, így méltán és szépen csillog a megszerzett bronzérem.

Eredmények:

Női Amatőr NB I. Lila csoport Rájátszás, bronzcsata 1. mérkőzés
TFSE U23 – Csata DSE 89-65
(24-21, 18-16, 28-15, 19-13)

Női Amatőr NB I. Lila csoport Rájátszás, bronzcsata 2. mérkőzés
Csata DSE – TFSE U23 55-5
 (20-17, 9-16, 16-12, 10-11)

Fotó: Borhi Mihály

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink