Labdarúgás

Bomba rajt és jelentős keretváltozások: Új úton a TFSE-TENT TEAM!

Farkas Dárius

2026.09.02. 13:43

Tökéletesen indult a 2026/2027-es idény a TFSE-TENT TEAM számára. Céró Bálint együttese igazi bomba rajtot vett, hiszen négy egymást követő győzelemmel nyitotta a szezont. A mérleg lenyűgöző, ugyanis 19 lőtt gól mellett mindössze egyetlen kapott találat áll a névjegyükön.

A győzelmi sorozat a Magyar Kupában vette kezdetét, ahol a Faddi SE otthonában aratott magabiztos, 0–6-os sikerrel vettük az első kört. A második akadály sem jelentett gondot, amikor a csapat bravúrgyőzelmet aratott az NB III-as, korábbi NB I-es BFC Siófok ellen (2–0). Ezzel a meneteléssel kivívtuk a jogot, hogy a következő fordulóban az NB I élmezőnyéhez tartozó VASAS FC-vel csaphassunk össze.

A kupasikerek mellett a bajnokságban és a helyi trófeáért folytatott harcban sem maradt el a parádés teljesítmény. A BLSZ I-ben egy 5–1-es kiütéses győzelemmel nyitottunk a REAC ellen, míg a Budapest Kupában egy 6–0-s diadallal tettük teljessé a kört. Ilyen előzmények után bizakodva várjuk a XV. Kerületi ISSIMO SE elleni bajnokit, valamint lelkes Dávidként a Góliát elleni csatát a Vasas ellen, ahol a szezon legnagyobb meglepetésére készülünk!

Átalakuló keret a sikeres folytatásért

A parádés szezonkezdés hátterében egy jócskán átformálódott gárda áll. A tavalyi Budapest Kupa-döntős és bajnoki hetedik helyezett keretből többen távoztak a nyáron, ám az érkezők oldalán sem volt hiány az új arcokból ebben a mozgalmas átigazolási időszakban.

Távozók: Hollóköý Adám, Kovács Dominik, Olajos Marcell, Pállai Barnabás, Ivanics László Máté, Borgulya Gábor, Mihálszki Móric, Gurics Máté, Potzner Márton, Suskó Ádám, Czakó Bálint, Petry Zsolt Dominik, Iványi Péter.

Érkezők: Farkas Aurél, Papp Máté, Tóth Keve, Földi Dániel, D’Urso Giuliano, Horváth Tamás, Szmola Bálint Gábor, Forrai Zoltán, Zsibrita Gergő, Tarjáni Péter Máté, Horváth Benedek Botond, Földeák Levente, Kolozsváry Péter Ármin, Dragoner Dávid Filip, Kerezsi Dominik István.

A szakmai stáb:

Vezetőedző: Céró Bálint
Asszisztensedző: Gamal Richárd
Erőnléti edző: Gaal Michael Ambrose
Kapusedző: Szűcs Lajos
Technikai vezető: Sándor János
Masszőr: Gaál Charles Gerard

Távozó játékosainknak ezúton is köszönjük a klubért tett erőfeszítéseiket és a közös sikereket, új labdarúgóinkat pedig nagy szeretettel köszöntjük a csapatban!

Gratulálunk a fiúknak ehhez a négy meccses győzelmi szériához, amely kezdés páratlan a klub közelmúltjában. Kívánjuk, hogy sikerüljön behúzni az ötödik győzelmet is, és emelt fővel, teljes bedobással küzdhessünk meg a legendás Vasas gárdájával!

Hajrá, TFSE!

Fotó: Kiss Ferenc / Monokrom Studio

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink