Hatalmas sikerrel vette a Magyar Kupa második fordulóját a TFSE-TENT Team! Céró Bálinték fegyelmezett játékkal és remek helyzetkihasználással 2–0-s győzelmet arattak a nemrég még az élvonalban szereplő, jelenleg NB III-as BFC Siófok felett, ezzel kivívva a továbbjutást.

Nem indult egyszerűen a találkozó, hiszen a vendéglátó Siófok az első percekben nagy nyomást helyezett ránk, és több komoly lehetőséget is kialakított. Átlövéseiknél azonban kapusunk bravúrral hárított, átsegítve a csapatot a nehéz kezdeti időszakon. Ezt követően fokozatosan vettük át a mérkőzés irányítását, egyre jobban megérkezve a meccsbe.
A 14. percben megszereztük a vezetést, mikor Földi Dániel remek fejesével léptünk előnybe (0–1). A rúgott gól nagy nyugalmat adott a csapatnak a folytatásra, így a szünetre már egygólos előnnyel vonulhattunk.
A második félidő első részében lezárhattuk volna az összecsapást, de a helyzetek kihasználására még várni kellett. Végül a 75. percben jött az újabb áttörés, amikor Forrai Zoltán talált a hálóba – Rajczi Péter önzetlen gólpasszából – megduplázva az előnyt (0–2). Innentől kezdve már nem forgott veszélyben egyik kapu sem. Bár a Siófok végig komoly ellenállást tanúsított és jól futballozott, a hátralévő időben fegyelmezetten őriztük a kétgólos fórt, így egy rendkívül „melós” és kiélezett mérkőzés végén megérdemelten szereztük meg a továbbjutást a felsőbb osztálybeli ellenféllel szemben.
Céró Bálint értékelése a mérkőzés után:
„Ellenfelünk jobban kezdte a találkozót, volt két veszélyes átlövése, amit kapusunk bravúrral hárítani tudott. Ezután fokozatosan vettük át a mérkőzés irányítását. A rúgott gólunk nagy nyugalmat és tartást adott csapatunknak a továbbiakra. A második félidő első felében már lezárhattuk volna a mérkőzést, de ez végül a 75. perc környékén sikerült, innentől már nem nagyon forgott veszélyben egyik kapu sem. A csütörtöki thai boksz keresztedzés kiváló hangolódás volt az átalakult keretnek az összefogáshoz, tényleg jól sikerült!
Örülünk a továbbjutásunknak, ellenfelünknek sok sikert kívánok, és várjuk a ma este 20 órakor történő sorsolás végeredményét.”

Hatalmas bravúr volt, fiúk, szívből gratulálunk és büszkék vagyunk rátok! Izgatottan várjuk a ma esti sorsolást, hogy kiderüljön, ki lesz a következő ellenfelünk a kupában!
Hajrá, TFSE-TENT Team!
Fotó: Kiss Ferenc / Monokrom Studio