Női Futsal NB1
NB1

Alapszakasz-zárás hazai pályán

Farkas Dárius

2026.03.27. 10:39

Elérkeztünk a női futsal NB I. alapszakaszának utolsó felvonásához. Vasárnap délután a Csepel FC USE együttesét fogadjuk a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, egy olyan összecsapáson, amely bár a bajnoki pontok tekintetében már nem oszt vagy szoroz, a lélektani előny szempontjából annál fontosabb lehet.

Tét nélkül, de célokkal

A tabellára pillantva kijelenthető, hogy a pozíciók szinte betonba vannak öntve (kivéve, ha az Eger megveri a Debrecent). A TFSE-TENT Budapest magabiztosan őrzi a második helyét, míg a csepeliek a negyedik pozícióból várják a folytatást. Ez a mérkőzés tökéletes alkalmat kínál arra, hogy Viza Krisztián tanítványai élesítsék a formát a hamarosan kezdődő bajnoki rájátszásra és a Magyar Kupa várva várt négyes döntőjére.

Stabil szezon, egységes csapat

Idén is bizonyítottuk, hogy helyünk van az elitben. Bár idén nincsenek olyan kiugró, egyéni gólcsúcsok, mint tavaly, a csapatunk ereje éppen az egységben rejlik. A gólokon sokkal többen osztoznak a lányok, ami kiszámíthatatlanabbá és veszélyesebbé teszi a játékunkat. A házi góllövőlistát Balogh Noémi vezeti 16 találattal, de szorosan ott van a nyomában a 13 gólos trió: Balya Dorottya, Csikó Noémi és Dorner Dorottya, valamint a 12 egységnél járó Vámosi Georgina is.

Dicséret a vendégeknek

Ellenfelünk, a Csepel megsüvegelendő szezont fut. A „három nagy” mögött ők nyerték meg a negyeddöntős helyekért zajló öldöklő csatát, így joggal lehetnek büszkék eddigi teljesítményükre. Náluk Őri Boglárka (11 gól) és Krár Edina (8 gól) jelenti a legnagyobb veszélyt a kapura, rájuk mindenképpen figyelnünk kell.

A szezon során eddig kétszer találkoztunk velük, és mindkét alkalommal 7 gólig jutottunk (7–2 és 1–7). Célunk nem lehet más, mint egy újabb győzelemmel, jó szájízzel megkezdeni az NB I. negyeddöntőjét.

Szurkoljunk együtt a hölgyeknek az alapszakasz utolsó hazai meccsén!

Női Futsal NB I. – 21. forduló
TFSE-TENT Budapest – Csepel FC USE
március 29., vasárnap 16:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Fotó: Borhi Mihály
Tabella: MLSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink