Labdarúgás

A kupadöntős rivális érkezik a Koltaiba

Szántó Simon Péter

2026.03.20. 09:05

Péntek este ismét felgyúlnak a fények a Dr. Koltai Jenő Sportközpontban, ahol a BLSZ I. osztály 21. fordulójában a 43. sz. Építők SK együttesét látjuk vendégül. Bár a tabella alapján jelentős különbség van a két csapat között, ez a párosítás az elmúlt év eseményei miatt mindennek nevezhető, csak éppen hétköznapinak nem.

Amikor az „Építők” ellen lépünk pályára, minden szurkolónknak a tavalyi Budapest Kupa döntője jut eszébe. Akkor drámai csatában, 0–1-es hátrányból fordítva sikerült elhódítanunk a trófeát, így a vendégekben biztosan fűti a vágy a visszavágásra. Az őszi bajnokink is igazolta a párharc szorosságát: szeptemberben az ASR Gázgyár pályáján 1–1-es döntetlennel osztozkodtunk a pontokon.

Remek szériában vagyunk, az elmúlt két bajnoki fordulóban az Issimo és a Ludovika ellen is 2–0-s győzelmet arattunk, kedden pedig az Ikarus magabiztos kiejtésével (2–0) bejutottunk a Budapest Kupa legjobb 4 csapata közé, egyúttal kvalifikáltuk magunkat a következő évi Magyar Kupa főtáblájára. A védelmünk betonbiztos, hiszen zsinórban négy hazai mérkőzés óta nem kaptunk gólt.

A vendég Építők nehezebb helyzetben van. A tabella 14. helyén szerénykednek, és bár a múlt héten fájó vereséget szenvedtek az Issimo ellen (2–3), a kiesés elleni harcban minden pontra égető szükségük van. Ez teszi őket igazán veszélyessé, egy sebből vérző, de a túlélésért küzdő nagy múltú csapat látogat hozzánk.

Céró Bálint együttese számára a feladat világos, megőrizni a koncentrációt a kupa-siker után is, és tovább nyújtani a hazai győzelmi sorozatot. Ha sikerül ismét érintetlenül tartani a hálónkat, az újabb nagy lépés lenne a tabella első öt helyének ostroma felé.

Várunk mindenkit péntek este is a lelátóra, szurkoljuk ki együtt az újabb győzelmet!

MÉRKŐZÉSDATOK
BLSZ I. OSZTÁLY 21. forduló
TFSE-Tent Budapest – 43. sz. Építők SK
2026.03.20 – 19:30, Budapest, Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink