Kézilabda

A Balatonfüred KA U21 dominált

Farkas Dárius

2026.04.20. 13:33

Kemény összecsapást vívtunk a Balatonfüred KA U21 ellen, de a vendégek bizonyultak jobbnak, így ők örülhettek a mérkőzés végén.

Nagyon nehezen indult számunkra a találkozó, hiába alakítottunk ki helyzeteket, a balatonfürediek kapujában álló Erdei Benedek szinte lehúzta a rolót, és sorra védte ki a próbálkozásainkat. Az ellenfél gyorsan ritmust talált, és néhány perc alatt jelentős előnyt épített ki (0–4, 1–5, 2–7, 3–8), miközben nekünk minden gólért keményen meg kellett dolgoznunk. A nehéz kezdés után azonban nem adtuk fel; az első félidő derekán sikerült rendezni a sorokat. Védekezésben stabilabbá váltunk, támadásban pedig végre pontosabban fejeztük be az akciókat, aminek köszönhetően két gólra felzárkóztunk, és újra nyílttá tettük a mérkőzést.

A felzárkózás azonban sok energiát emésztett fel, amit a jól összeszokott füredi együttes könyörtelenül kihasznált. A félidő hajrájában ismét sebességet váltottak, és gyors gólokkal visszaállították a különbséget, így végül négygólos hátránnyal várhattuk a folytatást.

A második játékrész elején kulcspillanatok döntöttek, amikor néhány kimaradt ziccer és egy-két eladott labda után a különbség ismét 5–6 gólra nőtt. Bár küzdöttünk és hajtottunk, nem tudtunk igazán közelebb férkőzni az ellenfélhez. A fürediek magabiztosan kontrollálták a játékot, és jól használták ki a gyors lerohanásaikat. Mi próbáltunk kapaszkodni, de minden felzárkózási kísérletünkre érkezett válasz.

A hajrában már nem maradt kérdés, a Balatonfüred végig kézben tartotta az előnyét, és végül hatgólos győzelemmel zárta a mérkőzést. A statisztika is egyértelműen alátámasztja a látottakat, ezen a napon a lövéshatékonyságunk messze elmaradt a megszokott szinttől, ami egy ilyen tempójú, fiatal és lendületes csapat ellen nem fért bele. Csapatszinten a hétméteresek terén ők lőhettek többet (7–4), a kiállítások tekintetében viszont ellenfelünk kapott többet (3–1). A lövési (63%–51%) és a védési (38%–28%) hatékonyságban is felülmúltak minket. Közülünk Huber Róbert volt a legeredményesebb 5 góllal. Összességében a fürediek megérdemelten nyertek; számunkra egyértelmű tanulság, hogy a jövőben a helyzetek hatékonyabb kihasználása kulcskérdés lesz.

Nincs semmi baj, fiúk! Hajrá a továbbiakban is!

NB II Férfi Észak-Nyugat (A-B) Felsőház
TFSE – Balatonfüred KA U21 20–26 (11–15)
április 19. – 11:00
Dr. Koltai Jenő Sportközpont

Forrás: Remenyik Ádám
Fotó: Varga János
Tabella: MKSZ

Kövess minket!

Ez is érdekelheti

Legfrissebb hírek

Szponzoraink