Az elmúlt két szezonban rendre a 13. forduló jelentette férfi kosárlabdacsapatunk számára a veretlen sorozat végét, ám a 2025/2026-os idényben ez az „átok” megdőlt. A Keresztúri KS elleni idegenbeli sikerrel ugyanis dr Boros Zoltánék NB II-es szereplésük legjobb mérlegét produkálják 13 mérkőzést követően, miután a mumusnak számító 13. összecsapáson is győztesen hagyták el a pályát.
Ráadásul mindössze 11 nappal a legutóbbi találkozó után csaptunk össze ismét a KKS együttesével. Akkor hazai pályán 88:67-es sikert arattunk, ezúttal pedig idegenben is sikerült felülmúlni ellenfelünket, így oda-vissza legyőztük a Keresztúri KS-t az alapszakasz során.
![]()
Nem indult könnyen, de fokozatosan átvettük az irányítást
A mérkőzés elején a hazaiak akarata érvényesült, az első negyed végén még a KKS-nél volt az előny. A folytatásban azonban egyre jobban összeállt játékunk, és a nagyszünetre már nekünk állt a zászló. A harmadik játékrészt hárompontos előnnyel kezdtük, amelyet határozott, fegyelmezett kosárlabdával fokozatosan növeltünk.
A negyedik negyedre már kilenc egységre hízott a különbség, a záró etap pedig végérvényesen eldöntötte az összecsapást. A mieink ekkor is tovább növelték előnyüket, így folyamatosan javuló játékkal, stabil teljesítménnyel arattak végül magabiztos, 14 pontos győzelmet – ami vendégként különösen értékes eredménynek számít.
Csapatmunka a javából
A pontszerzésben többen is hozzátették a maguk részét a sikerhez. Legjobb dobóink Alcser (16), Vámos (15), Bognár (14), Keresztesi (11), Pozsik (11) és Vígh (9) voltak, ugyanakkor az egész csapat dicséretet érdemel a pálya mindkét oldalán nyújtott teljesítményért.

13 mérkőzés, 13 győzelem – meddig tart a sorozat?
A győzelem értékét tovább növeli, hogy ezzel férfi kosárlabdacsapatunk megszerezte sorozatban 13. sikerét, és továbbra is hibátlan mérleggel áll a 2025/2026-os szezonban. Hogy meddig húzható ez a szenzációs széria, arra egyelőre senki sem tudja a választ, ám a jubileumi 15. győzelemig még komoly feladatok várnak ránk.
Előbb hazai pályán a bajnokság harmadik helyén álló Honvéd Ludovika érkezik, majd idegenben a sereghajtó TF-The BOYZ ellen lépünk pályára. Két teljesen eltérő erősségű ellenfél, de ugyanaz a cél: folytatni a hibátlan menetelést.
Gratulálunk a győzelemhez és a veretlen szériához – csak így tovább, urak!
NB II. kiemelt csoport – 3. forduló (pótlás)
KKS – TFSE 68–82
(20–17, 19–25, 18–24, 11–16)
2026. január 27. | 19:40
Kőrösi Csoma Sándor Általános Iskola és Gimnázium Tornaterme

Fotó: Fallet Botond
Táblázat: MKOSZ