Kézilabdázó hölgyeink ott folytatták, ahol az őszi szezont abbahagyták, továbbra is a sikerekkel kikövezett úton haladnak előre, miután Budakalászon is diadalmaskodtak (15–24). Ez a siker nemcsak a 10. győzelmük volt az NB II-ben, hanem ezzel továbbra is tartják hibátlan 2025/2026-os mérlegüket a bajnokságban!

Idén a tavaszi szezon a megszokottnál korábban indult, így mindössze három hetünk maradt a bajnokságra való felkészülésre. Ez az időszak korántsem volt ideális, azonban igyekeztünk a rendelkezésre álló időt a lehető leghatékonyabban kihasználni. A sítábor és az egyetemi elfoglaltságok nehezítették a munkát, de tudatosan nem ezekre, hanem a befektetett munka minőségére helyeztük a hangsúlyt.
Előzetesen is tudtuk, hogy rendkívül nehéz mérkőzés vár ránk idegenben, hiszen a Budakalász csapata rutinos, tapasztalt játékosokból áll. A mérkőzés előtt értesültünk róla, hogy az ellenfél játékosa, Ragó Rebeka, Achilles-ín szakadást szenvedett. Ezúton is mielőbbi felépülést kívánunk neki. Rebeka hosszú éveken át a TFSE játékosa volt, így sejthető volt, hogy hiánya érezhető lesz a hazai csapatnál.
A találkozó elején Vitovszki Veronika remek teljesítménnyel szinte lezárta a Budakalászi kaput: bárhonnan próbálkoztunk, rendre hárította a lövéseinket, nehezen találtunk ellenszert ellene. A támadásban mutatott nehézségeket fegyelmezett, agresszív védekezéssel igyekeztünk kompenzálni. Talán egész félévben nem faultoltunk annyit, mint ezen a mérkőzésen, ami jól mutatja a védekezés intenzitását. Az első félidő ennek megfelelően rendkívül szoros volt, igazi ki-ki küzdelem zajlott a pályán.
A 20. perc környékén Csendes Bella érkezett a kapunkba, aki bravúros teljesítménnyel stabilitást adott a csapatnak. Bella elképesztő formában védett, hosszú perceken át nem kapott gólt, ennek köszönhetően sikerült megfordítanunk az állást, és a félidőre kétgólos előnnyel vonulhattunk a szünetre.
A szünet sem törte meg a lendületünket, Bella továbbra is hozta az első félidőben nyújtott teljesítményét, a hazai gárda 15 percen keresztül nem tudott gólt szerezni. Ebben természetesen kulcsszerepe volt a bravúros kapusteljesítmény mellett a szervezett, fegyelmezett védekezésnek is. A két középső hármasunk erőn felül teljesített, de a kettesek és a szélsők is kivették a részüket a munkából, így csapatként tudtuk kontrollálni a mérkőzést, és megérdemelt győzelmet arattunk.

Gratulálunk, lányok! Fantasztikus sorozatot növeltetek tovább: hibátlan mérleg 10 forduló után is az NB II. A osztályában – csak így tovább!
Budakalász KSE – TFSE 15–24 (9–11)
TFSE gólszerzők: Vernes D. 3, Kreták A. 3, Puskás L. 6, Csibi D. 1, Leitner L. 3, Kocsis Sz. 2, Kondor V. 1, Lengyel L. 3, Varga D. 2
NB II Női – A csoport, 12. forduló
Időpont: 2026. január 25., 17:00
Helyszín: Sportcsarnok – Budakalász, Omszk park 1

Fotó: Varga János
Tabella: MKSZ
Forrás: Remenyik Ádám